Időhírek

Most nem lesz tél március 15-én!

Március 15-e idén vasárnapra esik, a hétvége két napja közül pedig éppen vasárnap számíthatunk majd jobb időre. Szombaton még sok lesz felettünk a felhő, és szórványosan kisebb esőre is számítani kell, vasárnap azonban már csak néhol zavarhatja meg csapadék a szabadtéri programokat. A hőmérséklet tekintetében is a tavaszi értékek lesznek jellemzőek, szinte mindenhol 10 fok felett alakul a délutáni hőmérséklet.

Tavaszi napéjegyenlőség pénteken

Idén március 20-án, magyar idő szerint este 23 óra 46 perckor az északi féltekén megkezdődik a csillagászati tavasz, ez ugyanis a tavaszi napéjegyenlőség időpontja. A déli féltekén ez az időpont értelemszerűen a csillagászati ősz kezdetét jelöli. Ebben az időpontban a Nap pontosan 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezen a napon az egész Földön ugyanannyi ideig tart.

Kezdődik a zivatarszezon!

Kora estére az északkeleten tomboló záporokból és zivatarokból egy hatalmas, közel fél Magyarországnyi területű intenzív, sokfelé felhőszakadásal járó csapadéktömb állt össze, amely az északkeleti tájak után már az Északi-középhegység keleti részét ostromolta.

Közben a Duna-Tisza-közén, Soltvadkert térségében is megjelentek az első zivatarok.

40 napos aszályt vagy özönvizet hoz Medárd?

A közismert népi megfigyelés szerint "Ha Medárd napján esik, akkor 40 napig esik" - azaz ha június 8-án csapadékos az idő, akkor ezt többségében hosszabb hűvösebb, esősebb periódus szokta követni. Idén Medárd napján egy anticiklon alakítja az időjárásunkat, a rendkívül forró, az átlagosnál nagyjából 5-7 fokkal melegebb, de emellett egyre labilisabbá váló levegőben június 8-án, hétfőn még csak szórványosan, majd 9-én, kedden már az északkeleti országrész kivételével többfelé várható zápor, zivatar – utóbbit felhőszakadás, és néhol jégeső is kísérheti.

Fülledt, zivataros hét

Kedd estére alig volt olyan hely az országban, ahol ne esett volna legalább 1-2 milliméter csapadék az elmúlt 24 órában.

Az ICI Interaktív Meteorológia országos állomáshálózata által a 2014. július 22-e, kedd 17 órát megelőző 24 órában mért csapadékösszegek. Az ország nagy részén 1-10, de helyenként 40-50 milliméternyi csapadék esett.

Videó! Intenzíven havazott Dél-Somogyban!

A havazással érintett Baranya, Bács-Kiskun, Zala, Somogy, illetve északkeleten Borsod megyében a 10 cm-t is meghaladó friss havat erős, viharos szél hordta, sokfelé hófúvások nehezítették a közlekedést a térségben.

Az ország déli fele fölött kettősfront húzódott, amiből helyenként még szombaton, február 7-én is intenzíven havazott. 

Németh István László olvasónk videón örökítette meg a téli időjárást!

Hétfőn is folytatódik a hőség!

Július harmadik hétvégéjén beköszönt az idei év immáron harmadik hőhulláma: már pénteken az ország nagy részén 30 fok feletti maximumhőmérsékleteket mérhetünk, a hétvégén és az azt követő hétfőn pedig már országszerte több fokkal 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Sőt, július 20-21-én, vasárnap és hétfőn akár 33-34 fokot is mérhetünk! Pénteken ugyan még főként a középső országrészben még záporok, zivatarok frissíthetik a levegőt, a hétvégén viszont már országszerte tartós hőségre, újabb hőhullámra számíthatunk.

Elindult az idei pollenszezon!

2015-ben már februárban megkezdődött a pollenszezon! A jelenlegi információnk alapján ráadásul sokfelé már tüneteket okozó mennyiség is található az országban. A mogyoró virágzása mellett már az égerfa, a tiszafa és a ciprusfa is szórja a pollenjeit. A gombaspóra koncentrációja országszerte alacsony.

 

"Jégkatasztrófa" a tél első napján

Friss! December 3., szerda reggel: A hétfőihez hasonló, életveszélyes közlekedési helyzetet okozó ónos eső kedden már nem volt, és a mai napon (szerdán) sem várható. Pest megyében és az Északi-középhegységben azonban még most is többfelé járhatatlanok az utak, a nap folyamán azonban várhatóan egyre több útszakaszt tisztítanak meg és nyitnak meg majd újra. A leszakadó faágak, kidőlt fák miatt rendkívüli veszélyt jelentenek az érintett erdők, a távközlési vezetékek szakadása miatt az áramellátás is akadozik még helyenként.