Időhírek

Országos rekord is dőlhet a héten, de 19 éve extrémebb volt a nyár vége

Szerdától péntekig az ország legnagyobb részén a napi középhőmérséklet eléri a 27 fokot, így a harmadfokú hőségriasztás kritériuma teljesül (az ANTSZ hétfőn adta ki a riasztást). Hétfőn még kellemesen hűvös volt a hajnal, a hét közepétől azonban már éjszaka sem frissül fel jelentősen a levegő, sőt a nagyobb városok belsejében még a leghűvösebb órákban sem megy 25 fok alá a hőmérséklet. Napközben keddtől szombatig a 35 fok körüli értékek lesznek a jellemzőek, de helyenként 37-38 fok sem kizárt.

New Yorkot is elérheti az Irene hurrikán

Az idei atlanti szezon első hurrikánja, az Irene hétfőn alakult ki a Karib-tenger fölött. A hurrikán előbb Puerto Rico-ban okozott esőzéseket, szélviharokat, majd Dominikát és Haitit ostromolta, jelenleg pedig a Bahama-szigetek fölött örvénylik, és széle már érinti Floridát is. Az előrejelzések alapján észak felé kanyarodva négyes erősségű hurrikánként halad el a Floridai-félsziget mellett, és helyi idő szerint vasárnap hajnalban partot ér Észak-Karolina partvidékén. Ekkor az ötfokozatú Saffir-Simpson skála szerint hármas erősségnek felel majd meg.

Lecserélhetik a Saffir-Simpson skálát

A hurrikánok pusztító erejének kifejezésére a Saffir-Simpson féle ötfokozatú skála terjedt el, amelyet még 1969-ben fejlesztett ki Herbert Saffir és Bob Simpson. Ez a hurrikánskála lényegében pusztán a maximális felszíni szélsebesség alapján kategorizálja a trópusi képződményeket, valójában azonban a hurrikánok legpusztítóbb velejárója a vihar okozta tengerszint-emelkedés és a hullámzás.

Újabb melegrekordok az országban

Rekord meleg a fővárosban pénteken is

Az elmúlt napokhoz hasonlóan pénteken is rekord meleg volt Budapesten, ugyanis délután Óbudán az OMSZ adatai szerint kerekített 37 fokot mértek. Ezzel az 1950-ből származó 36,5 fokos rekord immár a múlté, augusztus 26-án még soha nem volt ilyen forróság a fővárosban.

Ugyanakkor az országos rekordot nem érte el sehol sem a hőmérséklet, bár helyenkét regisztráltak 38 fokot (Paks 37,5 fok), de ez nem volt elegendő az 1992-es komáromi 38,6 fok megdöntéséhez.

Tokió felé tart a Talas tájfun

Kedden Tokiótól 1100 kilométerre délre örvénylett a Talas tájfun (a trópusi ciklon délkelet-ázsiai neve). A legfrissebb előrejelzések megerősítették, hogy egyenesen a japán fősziget, Honshu központi vidéke felé veszi az irányt, sőt középpontja pénteken a főváros közelében érhet partot. A Talas jóval markánsabb állapotban éri el Tokiót, mint ahogyan az Irene New Yorkba érkezett. A szél és a tengerszint-emelkedés mellett a heves esőzések nyomában járó áradások veszélyeztetik a szigetországot.

Nyakunkon az ősz

Noha szeptember elsején, csütörtökön már beköszönt a meteorológiai ősz (a csillagászati ősz pedig szeptember 23-án, a napéjegyenlőség idején kezdődik), az időjárás egyelőre szerencsére nem alkalmazkodik ehhez, kitart az ilyenkor megszokottnál melegebb idő, és a jövő hét elejéig általában sok lesz a napsütés. Csütörtökön és főként pénteken azonban felhősebb idő ígérkezik, ekkor egy hidegfront hatására több helyen fordulhat elő záporeső, zivatar is.

Elhagyta New Yorkot az Irene viharobjektum

Vasárnap késő este az Irene trópusi vihar elhagyta New Yorkot. Az Egyesült Államok keleti partvidékén legkevesebb 12 áldozattal járt az ítéletidő. A heves esőzések következtében létrejött áradások a nagyobb folyókon csak a hét elején vonulnak le, így többfelé még fennmarad a katasztrófa-készültség.

Felhőszakadás is volt csütörtök este

Naplemente után az ország nyugati és keleti részén egy-egy összefüggő, sok cellából álló zivataros objektum alakult ki, amelynek vízszintes kiterjedése elérte az 50-100 km. Többfelé volt felhőszakadás. Körmenden rövid idő alatt 17 mm csapadék hullott, az Alföld északi részén pedig olyan hely is volt, ahol közel 30 mm esett a több hullámban érkező intenzív záporeső során. A Balatoni zivatarokat 60-80 km/órás széllökések kísérték.

Japánt és az USA-t is trópusi ciklon fenyegeti

Újabb trópusi viharrendszer jelent meg a Mexikói-öbölben, amely az USA déli államai felé tart. Meteorológusok szerint az egyelőre még csupán 13-as számmal jelzett képződmény, rövidesen nevet kaphat, hiszen azt várják, hogy rövidesen trópusi viharrá erősödik. Ez esetben a Lee névre keresztelik.