Jégeső és özönvíz tarolta le a fővárost

Villámcsapások, elárasztott utak, jégverés – ezt hozta a 2015. június 9-én, Budapesten pusztító, több órán át tartó vihar. Az ítéletidő komoly károkat és fennakadásokat okozott a főváros több pontján.

Emlékezetes, régen nem látott vihar tombolt 2015. június 9-én, kedden a fővárosban. Egy tőlünk északra hullámzó frontálzóna előterében nedvesebb, labilisabb levegő áramlott a Kárpát-medencébe. Ez az ilyenkor már nagyon erős besugárzással együtt erőteljes gomolyfelhő-képződést eredményezett: először a Siófok-Pécs vonal mentén, majd a fővárostól keletre is rendkívül intenzív, később vonalba rendeződött zivatarcellák pattantak ki egymás után. Ezek lassan nyugat, északnyugat felé mozogtak, aminek köszönhetően adott területen akár több órán át tartó felhőszakadást, néhol egyenesen villámárvizeket okoztak!

A villámtérképen jól látható, hogy hol tomboltak zivatarok 2015. június 9-én a Kérpát-medencében. Forrás: lightningmaps.org

Budapestet a délután második felében érte el a pusztító vihar, melynek eredményeképpen még este is többfelé ömlött az eső. A hirtelen lezúduló, jelentős mennyiségű csapadéknak köszönhetően aluljárók, alacsonyabban fekvő terek kerültek pillanatok alatt víz alá. Az utcákon hömpölygő áradat többfelé teljesen megbénította a közlekedést: több autóbusz-, trolibusz- és villamosvonalon is állt a közlekedés késő délután és kora este – kisebb káosz alakult ki a fővárosi tömegközlekedésben! A pesti oldalon ráadásul jég is esett, ami többfelé elverte a termést, de komoly károkat okozott a mezőgazdaságban az ország több pontján is a jégverés. Még késő este is néhol dörgött-villámlott Pest megyében, csak az éjszaka második felében szűnt meg mindenhol a csapadéktevékenység.

Az ICI Interaktív Meteorológia 2015. június 9-én, 12:00 és 16:30 UTC-kor történt hőmérsékletmérésein jól látszik, hogy a főváros környékén a zivatarok 10-12 fokkal hűtötték le rövid idő alatt a levegőt!

A következő napokban már jóval kevesebb helyen számíthatunk zivatarokra, és azok erőssége várhatóan jelentősen elmarad a keddi ítéletidőtől. Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérniük naponta többször frissülő időjárás-előrejelzésünket!

Hírek, érdekességek

Megjelentek a tavasz első zivatarai
Pénteken sokfelé 15 fok fölé melegedett a levegő, nem egy helyen a 20 fokot is megközelítette délután a hőmérséklet. A nap zárásaként a nyarat idéző zivatarok is megjelentek.
A hétvégi havazás után hétfő este újabb frontzóna érkezett, amiből a Dunántúlon havazás kezdődött. A nyugati határszélen több 10 centi hó hullhat csütörtökig.
Csak a hét közepéig tart a szokatlan enyheség
A jelenlegi számítások szerint csütörtökön erős hidegfront vethet véget a napok óta tartó, ilyenkor szokatlan enyhe időnek.
Havas vasárnap
Ma kiterjedt, tartós havazásra számíthatunk, többfelé a 10 cm-t meghaladó friss hóréteg alakulhat ki. Néhol hófúvás is lehet. Délutántól dél felől szűnni kezdett a csapadék.