szívpanaszok

szívpanaszok

Két napra beköszönt a kánikula!

Idén, 2015-ben – ha csak két napra is, de – már május elején beköszönthet az év első "hőség nap"-ja. Az északnyugat-európai ciklon frontrendszerének előoldalán ugyanis Afrika felől szokatlanul meleg légtömegek érkeznek Kelet- és Közép-Európába. Ez azt jelenti, hogy rendkívül gyors és intenzív melegedést követően május 5-én kedden, és 6-án, szerdán az ország nagy részén 25 fölé emelkedik a hőmérséklet, de délen, a napos tájakon könnyen mérhetünk a legmelegebb órákban 30 fok feletti hőmérsékletet is! Ez azt jelenti, hogy mintegy 8-10 fokkal lesz melegebb a sokéves átlagnál!

Itt az első hőhullám

Az előttünk álló hétvégén sok napsütésre és egyre melegebb időre számíthatunk: a legmelegebb órákban egyre többfelé lépheti át a hőmérséklet a 30 Celsius-fokot, vagyis igazi kánikulára, kifejezetten kellemes strandidőre számíthatunk! Front érkezése a következő napokban nem várható, és csapadék is csak a jövő hét elején lehet az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből futó záporok, zivatar formájában. Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérniük naponta többször frissülő időjárás-előrejelzésünket.

Megviseli a szervezetet az érkező hidegfront

A péntek hajnalban érkező és még a délelőtti órákban távozó erős hidegfront nem okoz ugyan markáns lehűlést, mégis teljesen más levegő érkezik mögötte térségünkbe. A szárazabb hideg levegő érkezésének fontos pozitívumát rögtön az elején kiemeljük: a napok óta dúsuló levegőt szennyező anyagok pillanatok alatt távoznak a légterünkből, helyette tiszta levegő érkezik.

Szép idővel indul a hosszú hétvége

Szép, őszi idővel köszönt ránk a november, pénteken még nem várható csapadék és az ország nagy területén napsütés lesz a jellemző. A reggeli ködfoltok azoban néhol makacsnak bizonyulhatnak, ezt a közlekedőknek nem árt figyelembe venni.