Zivatarok augusztus elején is

Augusztus első hétvégéje meglehetősen változékony időt hozott. A szombati fővárosi felhőszakadás utána vasárnap délután először a Balaton környékén észleltünk vonalba rendeződött zivatarokat, később a Mátrában fejlődtek intenzív csapadékot adó gomolyfelhők, amiket meg is örökített egyik kameránk. A következő hét elején sem nyugodott meg a légkör: hétfőre virradó éjszaka egy zivataros csapadéktömb okozott sokfelé jelentős csapadékot a középső országrészben.

A 2014. augusztus 4-re, hétfőre virradó éjszaka az ország középső harmadában – nagyjából a Budapest-Kiskunhalas tengely mentén – egy széles sávban intenzív, sokfelé felhőszakadást okozó zivatarok pattantak ki gyorsan egymás után: reggelig ezeken a területeken nem volt ritka a 20-30 milliméternyi csapadék, ráadásul azokon a településeken, amelyeket több észak felé haladó zivatarcella is érintett egymás után, akár egyhavi csapadék is lezúdulhatott!

Az ICI Interaktív Meteorológia nagy-hideg-hegyi webkamerájának filmje 2014. augusztus 4-e, hétfő 05:00 és 06:00 óra között. Az észak felé haladó, igen intenzív csapadékot adó zivatarcella a napkeltét követően nagyon látványos peremfelhővel érkezett, majd szinte "bekebelezte" a hegyet.

2014. augusztus 3-án, vasárnap ismét a délutáni órákban kezdtek kialakulni konvektív csapadékot adó cellák. A Dunántúlon hosszan elnyúló, vonalba rendeződött zivatarok jöttek létre körülbelül fél óra leforgása alatt. A Balaton nagy részét érintették is, de igazán nagy mennyiségű csapadékot csak elvétve okoztak.

A Sat24.com műholdfelvétele – a kora délutáni órákban már zivatarlánc volt a Balaton felett.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a fővárosban lokális csapadékot adó, igen intenzív zivatarcella alakult ki 2014. augusztus 2-án, szombaton a délutáni órákban. Ma is egyre többfelé jellemző a változékonyság, a 15:00 körül a Mátrában intenzív feláramlásba kezdett a nagy nedvességtartalmú levegő, sorra pattantak ki a tornyosuló gomolyfelhők. Valamivel 16:00 után egyre nagyobb területetn észleltünk villámot, 19:00 környékén a zivatarcellák magja látványosan gyengült, a csapadék intenzitása csökkent. Ennek alakulását jól követheti az alábbi videón:

Az ICI Interaktív Meteorológia galyatetői webkamerája által rögzített események 16:00 és 19:00 között.

Hírek, érdekességek

Öt víztölcsér korbácsolta egyszerre a Michigan-tavat
Nemrégiben igen látványos jelenség játszódott le a Michigan-tó környékén: öt víztölcsért sikerült egyidejűleg lefilmezni.
Veszélybe került a napi hidegrekord
Mélyre süllyedt a hőmérő higanyszála keddre virradóan. Helyenként mindössze 4 fokot mutattak a hőmérők, ami igen közel került a napi minimum rekordhoz.
A Katrina nyomában jár az Isaac
2005-ben a Katrina letarolta az USA déli partvidékét. Az Isaac most majdnem ugyanazon az úton haladva érte el Louisianát, de ereje lényegesen kisebb.
Afrikai forróság érkezik Európába
Forró, száraz légtömeg árasztja el Európát az elkövetkező időszakban. A legnagyobb forróságra Ibériában lehet számítani, de nálunk is visszatér a nyári hőség.