Karácsonyi vihar és káosz Nagy-Britanniában

Több ezer ember karácsonyát „tette tönkre” a Dirk névre keresztelt viharciklon Angliában, miután a heves szélviharok és áradások Britannia-szerte áramkimaradásokat és közlekedési káoszt okoztak.

 

Úgy látszik, hogy 2013. utolsó negyedéve a viharciklonokról lesz emlékezetes Nagy-Britanniában. A Dirk elnevezésű viharciklon éppen Szenteste előtt csapott le a Brit-szigetekre, elrontva ezzel több ezer ember karácsonyát.

A viharban a légnyomás egészen 930 hPa-ig süllyedt – ennek is köszönhetően a legerősebb széllökések elérték a 150 km/órát. A viharos szél országszerte jelentős áramkimaradásokat okozott: mintegy 300 ezer (!) ember maradt áram nélkül Szenteste, és még karácsony első napjának reggelén is mintegy 50 ezer otthonban nem volt áram. A London környéki repülőtereken káosz uralkodott, a járatok több órát késtek, vagy el sem indultak. De az utakon és a vasúton sem volt jobb a helyzet: sínekre dőlt fák és országszerte jelentős késések hátráltatták az utazókat abban, hogy időben eljussanak szeretteikhez. A viharban legalább öt ember életét vesztette és több tucat embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak, miután az autóikban rekedtek az áradások miatt.

A MODIS műhold képe a Dirk viharciklonról. Forrás: sat.dundee.ac.uk

Jelenleg is több ezer ember megfeszítve dolgozik azon, hogy az országban helyreálljon az áramszolgáltatás és a közlekedés, és hogy az emberek minél előbb eljuthassanak oda, ahol a karácsonyt szerették volna tölteni. A viharos szél és a heves esőzések azonban előreláthatólag még a hétvégéig sokfelé fognak fennakadásokat okozni Írország és az Egyesült Királyság területén is.

A Nagy-Britanniában 25-én reggelig mért legerősebb széllökések km/órában. Forrás: weatheronline.co.uk

Hírek, érdekességek

Szélroham és zivatar kísérte a hidegfrontot
Szórványos zivatarokkal, helyenként 100 km/órás széllökéssel vonult át kedd késő délután a hidegfront. Baranyában például egy óra alatt 13 fokot hűlt a levegő.
Óránként 760 zivatar van a Földön
A legújabb számítások szerint 760 zivatar keletkezik a Földön óránként – jelentették be az European Geosciences Union konferenciáján Bécsben.
Különlegesen meleg este érkezett a hidegfront
Csütörtökön nyáriasan meleg volt az este, amikor megérkezett a hidegfront. Az ország északkeleti részén záporok, zivatarok is kialakultak. A szél megerősödött, sőt pénteken és az egész hétvégén is gyakran lesz erős, olykor viharos a légmozgás.
Rekord hideget is hozhatnak az éjszakák
Kifejezetten hideg éjszakák előtt állunk, nem kizárt, hogy rekord mélyre süllyedjen a hőmérséklet. Pénteken akár 125 éves hidegrekord is megdőlhet.