Aszteroidák suhantak el holdnyi távolságra a Földtől

Kevesebb, mint egy héten belül két újonnan felfedezett aszteroida is holdtávolságnyira haladt el a Föld mellett.

Nemrégiben két, eddig ismeretlen aszteroidát is azonosítottak a csillagászok, amelyek holdtávolságnyira közelítették meg a napokban a Földet.

Február 28-án a 2013 EB nevű kisbolygó suhant el másodpercenkénti 13-14 kilométeres sebességgel bolygónktól mintegy 396 ezer kilométerre 4 UTC (egyezményes idő) környékén. Az aszteroida becsült szélessége 16 méter.

A másik, az arizonai Mount Lemmon Obszervatórium csillagászai által szombaton felfedezett 2013 EC aszteroida ma reggel egyezményes idő szerint 7 óra 35 perckor haladt el szintén közel egy holdtávolságnyira a Földtől. Ennek becsült szélessége 13 méter, és 2013 EB nevű társánál valamivel gyorsabban, mintegy 20 km/s-os sebességgel száguldott.

A február 15-én Szibéria felett felrobbant meteort 17 méteresre becsülték, amikor belépett a Föld légkörébe. Jelenleg már mind a 2013 EB, mind a 2013 EC aszteroida távolodik a Földtől, ütközéstől nem kellett tartani.

A február 3-án készült felvételen a 2013 EC aszteroida látható a piros négyzet bal alsó sarkában
(forrás: youtube.com, Virtual Telescope webcast)

cikk forrásai:

au.ibtimes.com
universetoday.com
neo.jpl.nasa.gov/ca/
astronomy.activeboard.com

Hírek, érdekességek

Elképesztő: már megint péntektől igazán rossz az idő! (frissült!)
Ahogy az elmúlt hetekben szinte már megszokhattuk, most is pénteken érkezett meg az igazán rossz idő: egy markáns ciklon haladt át felettünk, amelyet az Alföldön viharos szél, északon és nyugaton pedig vegyes halmazállapotú, de jelentős mennyiségű csapadék is kísért. Szombaton csak átmenetileg javult az idő, vasárnap már egy újabb ciklon hozhat ismét csapadékot.
40 napos aszályt vagy özönvizet hoz Medárd?
"Ha Medárd napján esik, akkor 40 napig esik" – mondja a népi megfigyelés. Az idén június 8-án volt, ahol felhőszakadással jött a zivatar, de az ország nagyobbik részén egy csepp eső sem esett – ez vajon mit jelent?
Hófúvás is volt a Dunántúlon!
Egy erős ciklon okozott csapadékos hétvégét hazánkban. A Dunántúlon a havazás mellett erős, viharos északi szél lesz jellemző hétfő reggelig, a hófúvások miatt nem tanácsos útnak indulni! Emellett máshol is kiadós csapadék esett.
Már megint a hétvégén lesz a legrosszabb az idő
Pénteken dél, délkelet felől egy mediterrán ciklon felhő- és csapadéksávja érkezik a Kárpát-medencébe: a jövő hét elejéig tartósan borult, csapadékos idő várható, sőt, a fokozatos lehűlés hatására vasárnapra az eső mindenhol havazásba vált át. Nyugaton ráadásul napokig viharos szélre is készülni kell.