Tavasz ilyenkor, novemberben?!

Ugyan csak képletesen, de a címben feltett kérdésre a válasz: igen! November elején ugyanis az átlagosnál több – 5-én, szerdán akár 10! – fokkal enyhébb idő várható hazánkban, és a hét második felében fölénk húzódó frontzóna sem hoz jelentős lehűlést. Ez a szokatlan idő természetesen szervezetünkre is hatással van, a következő napokban elsősorban fáradékonyságra és fejfájásra panaszkodhatunk. Cikkünkből az is kiderül, hogyan enyhíthetjük ezeket a hatásokat.

Idén október végén, egészen pontosan 25-én frontmentes időszak kezdődött a Kárpát-medencében, amely több, mint másfél hétig tart majd, és várhatóan november 6-án, szerdán egy Északkelet-Európa felett elhelyezkedő, többközéppontú ciklonrendszer frontzónája vet majd neki véget. A lassan közeledő frontrendszer előtt viszont a hét első felében délies áramlással afrikai eredetű, az ilyenkor megszokottnál jóval enyhébb levegő érkezik egész Kelet-Európába, így a Kárpát-medencébe is. Ennek köszönhetően november elején a sokévi átlagnál több fokkal melegebb volt hazánk időjárása, 3-án és 4-én többfelé 20 fok közelébe emelkedett a hőmérséklet. Sőt, 5-én, szerdán egyes helyeken akár a 20 fok fölé is felkúszhat a hőmérő higanyszála! Ilyen, az évszakos átlagnál mintegy 10 (!) fokkal enyhébb idő jellemzően április végén-május elején szokott lenni hazánkban!

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes), 2014. november 4. 06 UTC-s futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy a főváros térségében egész héten az átlagosnál több fokkal melegebb (narancs ellipszis), illetve a hét második felében csapadékosabb (kék ellipszis) számíthat. (Forrás: wetterzentrale.de)

A szokottnál jóval melegebb idő természetesen szervezetére is hatással van. A hét első felében elsősorban a melegedésre, a melegfrontokra fokozottan érzékenyeknél, csütörtöktől pedig többeknél is jelentkezhet fáradékonyság, tompaság. Ebben a humánmeteorológiai helyzetben romlik a munkavégző-képessége is, és fejfájásra, migrénre panaszkodhat. Érdemes nagyobb figyelmet szentelnie az élénkítésre, erre napi egy-két csésze zöld tea fogyasztása a legalkalmasabb, mert ez a migrénes panaszokat is enyhítheti. Illetve érdemes kipróbálnia őszi hatások teacsomagunkat is, melyet kifejezetten az ilyenkor jellemző, őszi időjárási helyzetek okozta panaszok enyhítésére alakítottunk ki!

Mivel az időjárás-érzékenység erősen egyénfüggő, ezért fontos, hogy ismerje, az Ön szervezetére pontosan milyen hatással is van az időjárás. Ezt a legkönnyebben a Meteo Klinika szűrővizsgálatán tudhatja meg, amely ráadásul most, őszi vizsgálati akciónk keretében az első 500 jelentkezőnek ingyenes!

A Kárpát-medence felé lassan közeledő frontálzóna felhő- és csapadéksávja várhatóan csütörtökön éri el hazánkat, jelentős lehűlést azonban nem hoz, marad az átlagosnál több fokkal melegebb, tavaszias idő.  Viszont a hétvégéig csapadékosabbra fordul időjárásunk, csütörtöktől szombatig elsősorban északon és a Dunántúlon számíthat elszórtan esőre, záporra. Érdemes erre az időszakra már most felkészülnie, és előnyben részesítenie a kalciumban és magnéziumban gazdag ételeket. A következő napokban tehát egyen több halat, burgonyát, brokkolit, valamint fogyasszon teljes kiőrlésű lisztből készült pékárukat.

Hírek, érdekességek

Előre jelezhetők a trópusi erdőtüzek?
Kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a tengerfelszín hőmérséklete összefügg az egyenlítői övben fellobbanó erdőtüzekkel.
Képes-e megjósolni egy buborék a tájfun erejét?
Egy újabb kutatás szerint a szappanbuborékok membránfelületén lévő folyadék forgó áramlását felhasználhatjuk a hurrikánok és tájfunok intenzitásának előrejelzéséhez.
Hópelyhek – ahogy eddig még nem láttuk
A mondás szerint nincs két egyforma hópehely. A következő, elképesztően részletgazdag fényképek a kétkedőket is meggyőzhetik.
Nem csak a nyuszi fog fázni húsvétkor
Hideg lesz az idei húsvét. Nem csak a nappali hőmérsékletek maradnak el jócskán az ilyenkor megszokottól, de hajnalra többfelé fagypont alá süllyedhet a hőmérő higanyszála. Az alacsony hőérzet és a megfelelő öltözködés mellett a tudatos táplálkozásra is érdemes ilyenkor fokozottan odafigyelni.