Télies napok következnek

A hét elején pár napig egy újabb mediterrán ciklon "vendégeskedik" a Kárpát-medencében, és okoz nagy területen havazást. A hőmérsékletek is a telet idézik a legtöbb helyen.

Hétfőn reggeltől dél, délnyugat felől egy mediterrán ciklon melegfrontja húzódik térségünk fölé, és napközben ez a front észak, északkelet felé mozog. A fronttal együtt csapadék is érkezik, napközben egyre többfelé kezdődik havazás. Keleten, délkeleten azonban havas eső, eső is eshet, ott ugyanis a magasban és a talaj közelében is fagypont felett várhatóak a hőmérsékletek.

A ciklon csak lassan mozdul majd kelet felé, így kedden egész nap, és még a szerdai nap egy részében is meghatározza az időjárást, de ekkor nyugat felől már egyre többfelé megszűnik a csapadék, és a felhőzet is vékonyodni, szakadozni kezd. Akkor enyhülés is kezdődik, de marad a változékony, gyakran esős, záporos idő.

Addig viszont az ilyenkor szokásos átlagnál mintegy 7-14 fokkal lesz hidegebb délutánonként, és reggelente is országos fagyra számíthatunk. Az idén szokatlanul hosszúra nyúlik a tél, de lassanként elfogy a hideg levegő utánpótlása, és egyre inkább teret nyerhetnek majd a dél felől érkező enyhébb légtömegek. 

Hírek, érdekességek

Száguldó hózáporok
Az ICI Interaktív Meteorológia budapesti és nagy-hideg-hegyi webkamerájának látványos videója és egy érdekes műholdkép-animáció a szombaton elvonuló hózáporokról.
Tombol a szélvihar
A hajnali órákban érkezett meg hozzánk az Észak- és Nyugat-Európán végigsöprő viharciklon hidegfrontja, ami nálunk is viharos szelet okoz ma és még szombaton is.
Borúra derű a Dunántúlon
A közel egy hete tartó borongós, szürke időt a Dunántúlon átmenetileg felváltotta a napsütés. Sajnos ez csak átmeneti: a hétvégétől legalább karácsonyig ismét országszerte szürke, ködös időre számíthatunk.
Az első hó
Katalin napján hullott le az első hó a 2013/2014-es idényben.