...na de hol a hó?

Habár már december második felében járunk, Skandinávia és a magashegységek kivételével Európában nem találkozhatunk összefüggő hótakaróval. Az Egyesült Államok azonban nem szenved ilyen hiányt!

Miközben Európa középső részének időjárását a Magyarországot is lefedő, unalmas és szürke időt okozó anticiklon uralja, addig a kontinens többi felén sorra érkeznek a frontok, amik változékony, szeles, de enyhe időt okoznak. Az igazi tél még nem köszöntött tehát be, habár a naptár szerint ideje lett volna.

Ezzel szemben Észak-Amerika keleti részén végeláthatatlanul havazik, a hétvégi nagy hó után például egy újabb ciklon közeledik Boston felé.

Szombaton és vasárnap több mint 35 cm friss hó hullott New England egyes részeire, komoly közlekedési dugókat, károkat, és rengeteg kellemetlenséget okozva. Chicago, Detroit, Philadelphia sem menekült meg, áramkimaradások és fakidőlések is nehezítették az ott lakók életét. Az erős, sőt, olyakor viharos lökésekkel kísért szél miatt ráadásul igazi hóvihar alakult ki, szinte nullára csökkent a látástávolság. Két és fél órára még a John F. Kennedy Repülőteret is le kellett zárni, az utakon a karambol is sok volt. 

Hétfőn egy újabb ciklon alakult ki a térségtől nyugatra, ami éppen a nagy hóviharral sújtott területek felé tart. Habár kevesebb csapadék várható belőle, 10-20 cm-rel még így is vastagíthatja az amúgy is tetemes hóréteget. 

(accuweather.com)

Hírek, érdekességek

Tornádót videóztak Új-Zélandon
Tornádó robogott át az új-zélandi Auckland körzetén. A felhőtölcsér helyenként 30 méterre emelte az autókat, legalább húszan megsérültek és két halottról is beszámolnak a híradások.
Bozóttüzeket okozott a nagy szárazság Nagy-Britannia nemzeti parkjaiban
Az elmúlt időszak szokatlanul meleg és száraz időjárásának következtében avar- és bozóttüzek lángoltak fel a Nagy-Britannia nemzeti parkjaiban.
Tornádó tarolt le egy fél várost az USA-ban
A hétvégén heves viharok vonultak át az USA keleti felén. A kialakult tornádók egyike egy iowai kisváros felét tette a földdel egyenlővé.
Meglepetés hóval indult a május Izlandon
Május elseje meglepetést tartogatott az izlandi lakosoknak: Reykjavík környéke fehérbe borult, amire ilyenkor már közel egy évtizede nem volt példa.