A melegedés után változékonyra fordul az időjárás

Szerdán és csütörtökön erős széllel meleg légtömegek érkeznek térségünkbe dél felől, aztán -nagy bizonytalanság mellett- pénteken egy hidegfront véget vet a késő nyárias időnek.

Szerda reggel élénkülni kezdett a légmozgás az egész Kárpát-medencében, délután már többfelé élénk alapszél volt jellemző. Főleg a dunántúli területeken regiszráltak a mérőműszerek erős lökéseket. A szeles időjárás általában hűvös időt szokott jelenteni, most azonban Afrika felől meleg légtömegek szállítódnak térségünkbe.

Ennek köszönhetően helyenként már ma elérte a 30 fokot a hőmérséklet, csütörtökön pedig pár fokkal még melegebb is lesz. A szeptember 27-re vonatkozó országos melegrekord 33,2 fok, aminek megdöntésére kicsi az esély, de nem elképzelhetetlen, hogy a déli országrészben néhol e közelében alakuljon a hőmérséklet.

Péntekre virradóra aztán egy hidegfront érkezik északnyugat felől, mely csütörtök éjjel előbb a Dunántúlon, majd péntelen délután már az Alföldön okoz esőt, záporokat, néhol esetleg zivatart. Az előrejelzés bizonytalanséga nagy, a front pontos érkezését még a legfrissebb modellfutások alapján is nehéz megmondani. Ezt követően a hétvégén marad a változékony idő, több hullámban érkeznek nedves légtömegek hazánk fölé. A következő hidegfront szombat éjjel érheti el a Kárpát-medencét.

Hírek, érdekességek

50 év legsúlyosabb aszálya sújtja Kubát
Már két éve tart az aszályos időszak Kubában, a víztározók közel állnak a teljes kimerüléshez. Havannában családok tízezrei csak lajtos kocsikból jutnak vízhez.
Kiadós eső áztatja a Közel-Keletet
A Közel-Kelet nyugati részén szombattól keddig jelentős eső hullott, helyenként az átlagos áprilisi csapadékösszeg duplája esett le három nap alatt.
Heves esőkben ázik Marokkó
Péntek óta igen heves esők áztatják Marokkó nyugati partvidékét. Helyenként a szokásos éves csapadékösszeg fele lehullott néhány nap alatt.
Fáztak Athénban, miközben Oslóba megjött a tavasz
Vasárnap a norvég fővárosban öt fokkal melegebb volt, mint Athénban, és a helyzet hétfőn sem sokat változott. Kiadós eső hullott a mediterrán térségben.