Az ózonlyuk általában augusztusban kezd kialakulni, és maximális kiterjedését szeptember végén, október elején éri el, majd decembertől újra növekedni kezd a koncentráció.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint az idei évben az ózonlyuk feltehetőleg valamivel kisebb lesz, mint 2006-ban és 2008-ban volt. A rendelkezésre álló adatok alapján a szakemberek úgy becsülik, hogy nagysága a 2007-es évben mérthez lesz hasonló. 2006-ban az ózonlyuk rekord nagyságú, közel 29,5 millió négyzetkilométeres volt, 2008-ban 27 millió négyzetkilométernyire nőtt, míg 2007-ben 2 millió négyzetkilométerrel kisebb területre terjedt ki.
Jelenleg az ózonlyuk nagysága mintegy 24 millió négyzetkilométernyi területet ölel fel. A 20-50 kilométeres magasságban elhelyezkedő ózonmolekulák egy természetes védőréteget biztosítanak a káros ultraviola sugárzással szemben. Hiányában roncsolódnának az élő szövetek, és jelentősen megnőne a bőrrák kialakulásának kockázata is.
A '80-as évek közepén figyeltek fel először a kutatók az Antarktisz fölött jelentkező drasztikus ózonkoncentráció csökkenésre, amit egy sor kémiai anyag - elsősorban a dezodorok, hűtőgépek hajtógázaként használt CFC gázok - légköri jelenlétének tulajdonítottak. Ezek a gázok a pólusok fölött, különösen a déli féltekén, a téli félév folyamán feldúsulnak, az ultraibolya sugarak hatására elbomlanak, és felszabadulnak belőlük az ózont lebontó anyagok, amelyek hatékonyságát az extrém hideg környezet tovább fokozza.
Habár az 1987-ben megkötött Montreali Egyezmény keretében betiltották az ózonréteget károsító anyagok gyártását és használatát, azok olyan hosszú légköri tartózkodási idővel rendelkeznek, hogy még évtizedekig az atmoszférában maradnak, tovább érvényesítve roncsoló hatásukat. A szakértők egyúttal figyelmeztettek arra is, hogy az ózonréteg ez idáig már oly mértékben károsodott, hogy csak 2075-re fog teljesen helyreállni.
