Hétfőn is folytatódik a hőség!

Július harmadik hétvégéjén és az azt követő hétfőn ismét országszerte kánikulára számíthatunk: péntektől vasárnapig hőségriasztás van érvényben, vasárnap és hétfőn akár 33-34 fokot is mérhetünk! A több napon keresztül tartó hőség a szervezetünket is extrém módon igénybe veszi. Cikkünkből az is kiderül, hogyan vészelheti át a rendkívüli meleget, és közben mire kell fokozottan odafigyelnie.

Július harmadik hétvégéjén beköszönt az idei év immáron harmadik hőhulláma: már pénteken az ország nagy részén 30 fok feletti maximumhőmérsékleteket mérhetünk, a hétvégén és az azt követő hétfőn pedig már országszerte több fokkal 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Sőt, július 20-21-én, vasárnap és hétfőn akár 33-34 fokot is mérhetünk! Pénteken ugyan még főként a középső országrészben még záporok, zivatarok frissíthetik a levegőt, a hétvégén viszont már országszerte tartós hőségre, újabb hőhullámra számíthatunk.

A következő napokban tehát igazi strandidő lesz, hazai vizeink hőmérséklete is megfelelő – jelenleg 25 fok körül alakul és a hétvégén várhatóan még tovább emelkedik.

Ezt a hőséget a Kárpát-medencétől északra elhelyezkedő anticiklon peremén érkező, az átlagosnál több fokkal melegebb – igazából már-már forró! – légtömegek okozzák. A hét hátralévő részében fronttevékenységre tehát nem kell számítanunk. Pénteken még többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, a hétvégén viszont túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható.

A hőségnek várhatóan a július 21-én hétfő este érkező, és több napig a térségünkben tartózkodó – sokfelé több napon át jelentős mennyiségű csapadékot, illetve hevesebb zivatarokat is okozó! – mediterrán ciklon vet véget. Ezt a légköri rendszer viszont egyelőre meglehetősen bizonytalanul jelezhető előre, nem kizárt, hogy keleten csak hétfőn tetőzik a hőség, és még utána is napokig 30 fok körül, vagy kevéssel afelett alakul a hőmérséklet. Érdemes figyelemmel kísérni naponta többször, folyamatosan frissülő előrejelzésünket!

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy a hét hátralévő részében (július 18-20. között) az átlagosnál több fokkal melegebb lesz (narancs ellipszis), majd a várhatóan 21-én érkező kettősfront csak lassú, kismértékű lehűlést (felső kék ellipszis), viszont több napon át jelentős mennyiségű csapadékot (alsó kék ellipszis) hoz. (Forrás: wetterzentrale.de)

A lakás nagyon hamar felmelegedhet, de megfelelő árnyékolással ez ellen is védekezhetünk: a déli órákban teljesen sötétítsünk be, a szellőztetést pedig időzítsük a hajnali, hűvösebb órákra.

A tartós hőségnek komoly élettani hatásai is vannak, a forróság szinte mindenki szervezetét fokozottan igénybe veheti. A következő napokban nagyon fontos a megfelelő mennyiségű, naponta legalább 3-4 liternyi folyadék fogyasztása. Ez lehetőleg ásvány- vagy csapvíz legyen, a cukros üdítők és az alkoholos italok fogyasztása most kerülendő! Ásványvízzel a fokozott izzadással elvesztett folyadék mellett az ásványi sókat is pótolhatjuk. Érdemes könnyű fogásokat – például salátát – és inkább többször, de kisebb adagokat fogyasztani.

Az UV-sugárzás általában nagyon erős, főként a hétvégén az ország déli felén többfelé extrém erős lesz, fokozott leégésveszéllyel kell tehát számolni! Fontos a bőrtípusnak megfelelő, de mindenképpen magas – kisgyermekek és érzékeny bőrűek esetén legalább 40-es –  faktorszámú fényvédő szerek használata, ugyanis akár 10-15 perc alatt is le lehet égni. A vízpartokon még magasabb lesz a leégés kockázata, emellett a tűző napon könnyen napszúrást, hőgutát is kaphatunk. Éppen ezért a déli órákat, vagyis a 11 és 15 óra közötti időszakot lehetőség szerint mindenképpen töltsük árnyékos, hűvös helyen.

A hőség szervezetre gyakorolt további hatásairól, illetve hasznos tanácsokról a Meteo Klinika oldalán tájékozódjon!

Hírek, érdekességek

Két napra beköszönt a kánikula!
A május 4-ével induló hét első felében szokatlan, gyors ütemű melegedést élhetünk át, melynek következményeként átmenetileg - 5-én ás 6-án - az ország nagy részén 25, de délen akár 30 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet! A rendkívüli meleg sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át az egészséges szervezet számára is nagyon megterhelő időszakot.
Jön a hideg!
A szívbetegek, az érrendszeri betegségekkel élők és a fejfájósok kellemetlen napok elé néznek: tartós kettősfronti hatással folytatódik az október, és jön az első komolyabb lehűlés is. Olvassa el, mire számíthat!
A mozgalmasság jegyében telik a hosszú hétvége
A május 1-el induló hosszú hétvégén igencsak mozgalmas időjárásban lesz részünk. Frontok jönnek-mennek, szeles időre, áprilisra jellemző változékonyságra számíthatunk. A változékonyság sokakat megvisel - cikkünkből kiderül, hogyan érezhetjük jobban magunkat május első napjaiban!
Viszlát nyár! Viszlát hőhullám!
Szeptember 2-án nyugat felől egy hidegfront érte hazánk területét, amelynek köszönhetően véget ér a 2015-ös év utolsó nyári hőhulláma is. Ez volt az idei nyár sorrendben ötödik hőhulláma.