A csütörtöki forróság is rekordokat dönthet

Délies áramlással igen meleg légtömegek érkeznek a magasban a Kárpát-medence térsége fölé, melynek hatására csütörtökön az ország jelentős részén újra forróság várható. Megdőlhet a budapesti és az országos melegrekord is.

A hét közepén a magasban kialakuló határozott, délies irányú légáramlással egyre melegebb, száraz légtömegek érkeznek az ország fölé. Ebben az időjárási helyzetben sok napsütésre, igen meleg, száraz időre lehet számítani, inkább csak csütörtökön a nyugati országrészben jelennek meg gomolyfelhők az égen egy közeledő hidegfront előjeleként.

Különösen a csütörtöki napon lehet nagy a forróság, akkor az erős besugárzás hatására napközben gyorsan emelkedik majd a hőmérséklet. Kora délután jellemzően 31 és 37 fok közé emelkedik a hőmérők higanyszála. A legmagasabb értékekre az ország középső, valamint déli, délnyugati tájain lehet számítani.

Jó esély van arra is, hogy megdőljön az országos és a budapesti melegrekord is. Július 14-én a legmelegebbet eddig Örkényben mérték 1991-ben, akkor 37,2 fokot olvastak le a hőmérőről. Ugyanezen a napon Budapesten 36,7 fok volt a legmagasabb maximum, ezt majdnem 130 éve, 1883-ban regisztrálták.

A kánikula miatt keddtől másodfokú hőségriasztást lépett érvénybe. Figyeljünk oda, hogy a nagy melegben megfelelő mennyiségű (2-2,5 liter) vizet fogyasszunk, ezzel megelőzhetjük a kiszáradást. Emellett nagyon erős lesz az UV sugárzás is, az erős napfénynek kitett érzékeny bőr akár 20 perc alatt is leéghet. Védekezésül használjunk magas faktorszámú fényvédő krémet, és lehetőleg ne 11 és 15 óra között tartózkodjunk a tűző napon.

Csütörtök éjjel, pénteken hajnalban egy gyenge hidegfront érkezik, amely néhány fokos felfrissülést hoz.

Hírek, érdekességek

Sokfelé havazott pénteken
Csapadékos időszak vette kezdetét csütörtök estétől, a hétvége időjárását egy erős melegfront határozza meg. Pénteken sokfelé havazott az országban.
Bemelegedett a Kárpát-medence
Az elmúlt napokban gyors melegedés zajlott, ami nyugaton kevésbé volt érezhető, de keleten ma már 16 fok is volt. Közben Európa nagy részén alig érte el az 5 fokot a hőmérséklet.
Aszteroidák suhantak el holdnyi távolságra a Földtől
Kevesebb, mint egy héten belül két újonnan felfedezett aszteroida is holdtávolságnyira haladt el a Föld mellett.
Szélsőséges január
Rendkívül szélsőséges hőmérsékletek jellemezték 2014 első hónapját, tavasz és kemény tél is megjelent csaknem egy hét leforgása alatt.