Az Ararát-hegységben is zsugorodnak a gleccserek

A több mint 5000 méteres csúccsal rendelkező hegységben a legújabb vizsgálatok szerint, a világ számos más hegységéhez hasonlóan, szintén megfigyelhető a gleccserek területének csökkenése.

A török-örmény határon elhelyezkedő Ararát-hegységről már a Biblia is említést tesz, hiszen több napnyi sodródás után az Ararát hegy csúcsán feneklett meg Noé bárkája. A hegységnek két magasabb csúcsa van, a kisebb 3841 méter magas, míg a nagyobb, Ararát-csúcs 5137 méter magas, amelyet 4300 méteres magasságtól állandó hó borít, területén 12 gleccser található.

Mehmet Akif Sarikaya az Isztanbuli Fatih Egyetem professzora, geológus, legújabb kutatásai szerint, az elmúlt 30 évben, közel 30 százalékkal csökkent az Ararát-hegységben lévő gleccserek területe. A műholdképeken alapuló vizsgálatok szerint 1976 és 2008 között 8 négyzetkilométerről 5,5 négyzetkilométerre csökkent a gleccserek mérete, ami nagyjából 7 hektáros területbeli csökkenést jelent évente.

A kutató arra figyelmeztet, hogy a hőmérséklet változása komolyan veszélyezteti az Ararát-hegység gleccsereit. A vizsgálatok során külön figyelmet fordítottak annak tanulmányozására, hogy mi okozhatja a gleccserek területének csökkenését, és arra a megállapításra jutottak, hogy a vizsgált időszakban évente 0,03 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet. Természetesen más hatások, mint például a csapadék növekedése, a napsütés és bizonyos topográfiai tényezők is befolyásolhatják a gleccserek állapotát.

Sarikaya nem akarja kommentálni a klímaváltozás hatásait az Ararát-hegység térségében. Ugyanakkor számos korábbi tanulmány szolgáltat bizonyítékot arra, hogy egyre gyorsabb ütemben zajlik a gleccserek zsugorodása Európa és Amerika hegységeiben is, amelyekért egyértelműen az ember okozta klímaváltozást teszik felelőssé.

Hírek, érdekességek

Az első őszi viharciklon érkezik kedden Európába
Kedden egy markáns ciklon vonul át a kontinens északnyugati részén, amely nagy területen okoz tartós viharos szeleket. A legnagyobb viharoknak az Északi-tenger van kitéve.
A német hőhullám már rekordokat döntött
Németországban is szokatlanul meleg a nyár vége, a vasárnap kezdődött hőhullámban hétfőn már rekordok is dőltek.
Borús időben indul a FeZeN
Csütörtökön veszi kezdetét a nyár következő fesztiválja Székesfehérvárott. A nyitónap borús, csapadékos időt ígér, utána azonban ismét naposabbra fordul az idő.
Trópusi vihar áztatja New Orleans-t
Hat évvel a Katrina pusztítása után New Orleans lakosai újból áradásokkal néznek szembe a Lee trópusi vihar nyomán.