RÉSZLETES ELŐREJELZÉS:
Péntek: Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar, majd délutántól egyre inkább a Dunától keletre lévő területek fölé koncentrálódnak a csapadékzónák, eközben pedig nyugat, északnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása, csökkenése is. Nagy területen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat az északi, északnyugati szél, emellett viharos lökések zivatarok környezetében is előfordulhatnak. A minimum 14, 20 fok között valószínű. A csúcshőmérséklet általában 18, 25 fok között várható, de az Alföldön kora délutánig ennél magasabb értékek is lehetnek.
Itt követheti pontosabban a fronthelyzetet.
Szombat: Éjszaka keleten is csökken a felhőzet, és a nappali órákban gomolyfelhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 10 és 16 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, derült hidegre érzékeny vidékeken ennél hűvösebb is lehet. Délután 20, 26 fok várható.
Vasárnap: Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Északkeleten - illetve esetleg délnyugaton - néhol zápor, zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A minimum jobbára 9, 15 fok között várható, azonban a derültebb, szélvédettebb hidegre érzékeny tájakon ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A maximum 19, 26 fok között alakul.
Hétfő: Gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű. A jellemzően keleties irányú szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 8, 14 fok között várható, ugyanakkor a derültebb, hidegre érzékeny helyeken akár 5 fok köré, alá is hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.
Kedd: A napsütés mellett már erőteljesebb felhőképződés valószínű, ezzel együtt zápor, zivatar is már növekvő eséllyel fordulhat elő. A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban többnyire 10, 16 fok között alakul, de a derültebb, szélvédettebb hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb is lehet. Délután 20, 28 fokra számíthatunk.
Mai javaslatunk, ha még nem tette:
Javaslatunk: Válassza a kényelmes megoldást! Ha időben szeretne értesülni a fronthelyzetről, és ha valóban megoldást keres fejfájására, alvásproblémáira vagy egyéb megoldatlan panaszaira, akkor iratkozzon fel ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐNKRE! Ebben napi TÜNETNAPLÓT is küldünk, ami segít Önnek abban, hogy megoldást találjon régóta megoldatlan bajaira. Vegye igénybe szakértő segítségünket!
Feliratkozom az ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐRE! »