MINDENEKELŐTT ÉRDEMES TUDNIA:

A melegfront is lehet olyan rossz, mint a hidegfront?

Az elmúlt napokban inkább lehűlést, hidegfront jellegű változásokat hozó kettősfront terhelte a szervezetünket, sokaknál okozva rosszulléteket, görcsös panaszokat, erős fejfájást. A kedden érkező melegfront sem lesz jobb, sőt! Így, hogy ilyen gyorsan követik egymást az egymással ellentétes hatást kiváltó légköri tényezők, méginkább megterhelő a szervezetünknek. Az erős szél pedig fokozhatja az egyébként sem enyhe tüneteket.

A leggyakoribb tünet a migrén és a fáradékonyság lehet, azaz igencsak kellemetlen napra kell készülni! Jelentősen csökken a munkavégző- és a teljesítőképesség, ok nélküli álmosság lesz tapasztalható. Ezzel együtt a nyűgösség is jellemző tünet lehet még azoknál is, akik csak ritkán tapasztalnak időjáráshoz köthető hangulatingadozásokat.

Mivel most nagy a fertőzésveszély is, ráadásul a táplálkozás során sem tudunk annyi vitaminhoz hozzájutni, mint a nyári időszakban, ezért sokkal könnyebben kapjuk el a betegségeket és a fertőzéseket is.

Ezen kívül a front miatt még jelentkeznek olyan tünetek, mint: fejfájás, ingadozó vérnyomás, alvászavarok, mellkasi panaszok, szédülés, hányinger, rosszullétek, és gyakori a szokatlan fáradtságérzet.

Településválasztó
Országos
Budapest
Debrecen
Szeged
Miskolc
Pécs
Győr
Kecskemét
Mást választok:

14 napos előrejelzés

Segítség

Az előrejelzések egy része modelleredmények alapján áll elő, meteorológusi kontroll nélkül. A légkör egy kaotikus rendszer, előrejelezhetősége korlátos.

Információ

A Meteo Klinika egyedülálló szolgáltatásként napi bontásban közli a humánmeteorológiai veszélyeztetettségi állapotot. A színek segítségével láthatja, rákattintva olvashatja annak mértékét. Ez az információ tájékoztató jellegű, statisztikai adatok feldolgozásán alapul. Az Ön állapota ettől jelentősen eltérhet. Semmiképp nem helyettesítheti a kivizsgálást, és nem alkalmas az egyéni érzékenység megállapítására.

Dátum
Veszély
Időkép
Szél
Max. hőm.
Csapadék
Hőanomália
Címkék: időjárás, 14 napos előrejelzés, frontjelentés, front, orvosmeteorológia, fronthatás, országos előrejelzés
A következő napokban nagyon mozgalmas időjárásra készülhetünk: kedden újabb csapadék érkezik, majd a szárazabb szerdát követően csütörtökön ismét borongósabb időre készülhetünk, aztán pedig erős hidegbeáramlás kezdődik!

Ha még a frontmentes időszakban is tapasztal kisebb-nagyobb tüneteket, előfordulhat, hogy (bármennyire is szokatlanul hangzik) Ön is frontérzékeny! A Meteo Klinikán állnak rendelkezésre azok az eszközök és módszerek, melyekkel az időjárás-érzékenység tudományosan megalapozottan vizsgálható és kezelhető, mi mindig az időjárás-érzékenységet vizsgáljuk. A vizsgálat díja mindössze 14.800 Ft.

SZÉP kártyások figyelmébe: klinikánkon SZÉP kártyára és egészségpénztárra is kezeltetheti magát!

Bejelentkezés (ha személyesen nem tud megjelenni, távrendelésben is tudunk segíteni):

06-1-296-0513.

DÍJKEDVEZMÉNY!

Iratkozzon fel itt a Meteo Klinika ingyenes Frontértesítőjére, és a napi front információk mellett Tünetnaplót is küldünk Önnek, ebben követheti a frontok és állapota alakulását, és 15% kedvezményt is adunk a vizsgálat díjából!

Nézzen tanulságos eseteket a Meteo Klinika praxisából (valós esetek, nem reklámfilmek!):

A fejfájástól sokat szenvedő, erősen időjárás-érzékeny Vécsei Kinga esete: "Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ennyire hatásos lesz, és ennyire látványosan fog javítani az én életminőségemen."( kattintson a képre!):

Egy a sok közül: Vécsei Kinga gyógyulása a Meteo Klinikán

Részletes előrejelzés:

Egyik nap a hó fog esni, másik nap viharos lesz a szél, de napsütésben is lesz részünk - ezt már alig lehet követni!

Kedden délelőtt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű. Délután nyugat, északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, egyre többfelé elered az eső, a magasabban fekvő tájakon havas eső, hó is várható. Viharossá fokozódik a nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között alakul.

A változó időjárás és pandémia miatti tartós stressz sokféle panaszt okozhat, melyek speciális kezelést igényelnek. Nézze meg, mire számíthat, különösen ha vannak megoldatlan panaszai.
A Frontjelentésben pontosabban követheti a fronthelyzetet. Haladéktalanul kérje tanácsunkat ha bármilyen panasza jelentkezik!
Frontjelentés

Szerdán délelőtt délnyugat felől elkezd szakadozni a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. Számottevő csapadék nem várható. Délután ismét egyre több lesz a felhő felettünk, néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. A délnyugati szél viharos lesz. 5, 10 fokra melegszik a levegő.

Csütörtökön erősen felhős, borult lesz az ég. Sokfelé számíthatunk esőre, záporra, este a hegyekben hó is hullhat. Erős lesz a nyugati szél. A hőmérséklet csúcsértéke 3, 8 fok között alakul.

Pénteken kezdetben borult lesz az ég, majd csökken a felhőzet, és némi időre kisüt a nap. A nap első felében még lehetnek hózáporok, délután csapadék már nem várható. Az északnyugati szél erős lesz. 1, 6 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Szombaton fokozatosan megvastagszik a felhőzet, de számottevő csapadék nem alakul ki. Élénk lesz a nyugati szél. 0, 5 fokra számíthatunk.

Vasárnap felhőátvonulásokra számíthatunk, helyenként futó hózáporok is előfordulhatnak. A déli szél élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.

Hétfőn beborul az ég, egyre többfelé kell havazásra számítani. Élénk lesz az északi szél. Kora délután 0, 5 fok várható.

Javaslatunk: Válassza a kényelmes megoldást! Ha időben szeretne értesülni a fronthelyzetről, és ha valóban megoldást keres fejfájására, alvásproblémáira vagy egyéb megoldatlan panaszaira, akkor iratkozzon fel ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐNKRE! Ebben napi TÜNETNAPLÓT is küldünk, ami segít Önnek abban, hogy megoldást találjon régóta megoldatlan bajaira. Vegye igénybe szakértő segítségünket!

Feliratkozom az ingyenes ÉRTESÍTŐRE! »

Különleges, időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az idojaras@icicom.hu címre! A legjobbakat cikkeinkben, galériáinkban mutatjuk be.

Front-Pont térkép – Hálózati közlemény

Információ

A Front-Pontok a Meteo Klinika országosan elérhető, frontérzékenységet vizsgáló és kezelő hálózata.

A Meteo Klinika egyes szolgáltatásai már lakóhelyéhez közel is elérhetők a Klinika országos hálózatában. Front-Pontjainkon, partnereink közreműködésével, a legkorszerűbb távgyógyászati eszközökkel végezzük el frontérzékenységi vizsgálatát, és egyszerűbb esetekben a kezelését is.

A Front-Pontok térképe átalakítás miatt néhány napig nem lesz elérhető. A Front-Pontok ezalatt a megszokott módon üzemelnek.
A frontokkal kapcsolatos részletes információt itt érheti el
.
Kérdésekkel, bejelentkezéssel hívja központi számunkat: 06 1 296 0513.

A teljes körű ellátást továbbra is a Meteo Klinika budapesti központi rendelőjében biztosítjuk: 06 1 296 0513.

Címkék: orvosmeteorológia, frontérzékenység vizsgálat, fronthatások, meteogyógyászat, időjárás-érzékenység kezelése

Orvosmeteorológiai táblázat

Relatív hőérzet
Relatív hőérzet
átlag alatti
Balesetveszély
Balesetveszély
alacsony
UV-B sugárzás
UV-B sugárzás
gyenge
Légszennyezettség
Légszennyezettség
tiszta levegő
Napsütéses órák
Napsütéses órák
1 - 4 óra
Napkelte/Napnyugta
Napkelte/Napnyugta
07:07 / 15:57
Holdkelte/Holdnyugta
Holdkelte/Holdnyugta
00:32 / 13:38
Holdfázis
Holdfázis
fogyó (80%)
Parlagfű
Parlagfű
alacsony
Csalánfélék
Csalánfélék
alacsony
Kender
Kender
alacsony
Pázsitfűfélék
Pázsitfűfélék
alacsony
Címkék: orvosmeteorológia, uv-sugárzás, balesetveszély. pollen, parlagfű, hőérzet, időjárás, meteogyógyász

Orvosmeteorológiai, Humánmeteorológiai cikkek

Stressz csökkentő ételek
Napjaink felgyorsult világában mindannyiunkat érnek stressz hatások. Ezeket ki jobban, ki rosszabbul viseli. Van azonban lehetőség a stressz elleni védekezésre.
Pollenallergia
Magyarországon legalább két millióan szenvednek valamilyen allergiában.
Hőmérséklet és hőérzet
Hőmérséklet és hőérzet: két külön dolog. A műszerekkel mérhető léghőmérséklet és a szervezetünk által érzékelt hőmérséklet akár több fokkal is eltérhet egymástól. A komfortérzetet jellemző hőérzet megállapításakor a levegő hőmérséklete mellett egyéb meteorológiai tényezők hatását is érdemes figyelembe vennünk.
Téli hideg és táplálkozás
A téli hónapok beköszöntével fokozott étvágyat veszünk észre magunkon, és többnyire a nyalánkságok és kalóriadús ételek után sóvárgunk. Tavasszal pedig elkeseredve állunk a tükör előtt.
Térkép választó
Balaton
Magyarország
Kárpát-medence
Európa

Térképes előrejelzés

Piktogram magyarázat
gyenge légmozgás
mérsékelt szél
élénk szél
erős szél
viharos szél
változó irányú szél
Információ

Az előrejelzések egy része modelleredmények alapján áll elő, meteorológusi kontroll nélkül. A légkör egy kaotikus rendszer, előrejelezhetősége korlátos.

Betöltés...
ma hajnal
ma délelőtt
ma délután
ma este
ma hajnal
ma délelőtt
ma délután
ma este
holnap hajnal
holnap de.
holnap du.
holnap este
ma
holnap
holnapután
3 nap múlva
4 nap múlva
5 nap múlva
ma
holnap
holnapután
megjelenített adat:
időjárás
front*
animált felhőzet
animált hőm.
animált csapadék
animált szél
Új ablakban nyílik meg
Címkék: időjárás, Balaton időjárás, térképes előrejelzés, rövidtávú, országos időjárás, Budapest időjárás, front, fronthatás
Térkép választó
Magyarország
Kárpát-medence
Európa

Időjárás most

Információ

A mérések feldolgozásának nagy része automatikus, előfordulhatnak hibás mérések. Az adatok tájékoztató jellegűek, a hibákért felelősséget nem vállalunk.

Betöltés...
...
Címkék: időjárás most, aktuális időjárás, időjárás, előrejelzés, Budapest időjárás, országos időjárás, várható időjárás, front

Féléves előrejelzés

Piktogram magyarázat
  • Humánmeteorológiai veszélyesség.Humánmeteorológiai / orvosmeteorológiai veszélyeztetettség. Az adott nap időjárása mellett milyen mértékű meteogyógyászati veszélyeztetettségre számíthatunk.
  • Borultság.Borultság: Az adott napon jellemző borultság mértéke.
  • Szélirány és szélsebesség.Szélirány és szélsebesség: Az adott napon legjellemzőbb szélirány és szélsebesség km/h.
  • Maximum hőmérséklet.Maximum hőmérséklet: Az adott nap maximum-hőmérsékleti értéke °C.
  • Csapadék.Csapadék: Az esernyő mérete arányos az adott napon várható csapadék mennyiségével.
  • Hőanomália.Hőanomália: Az adott napon az átlagos hőmérséklettől való eltérés °C.
Információ

A Meteo Klinika közzéteszi az amerikai NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) féléves előrejelzése szerinti időjárás meteogyógyászati értékelését. Naponként megadjuk a jellemző humánmeteorológiai veszélyeztetettséget. Ez kizárólag tájékoztató jellegű, statisztikai adat, nem pótolhatja a kivizsgálást, nem alkalmas az egyéni érzékenység megállapítására.

Dátum.
Veszély
Időkép
Szél
Hőmérséklet maximum
Csapadék
Anomália
11.
29.
h
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.11.29.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

2
Felhőzet
88
Szélerősség, szélirány
5
0
Csapadék
0
11.
30.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.11.30.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
97
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
1
Csapadék
-2
12.
01.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.01.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
96
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
8
0
Csapadék
2
12.
02.
cs
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.02.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
87
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
6
3
Csapadék
1
12.
03.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.03.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
88
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
1
Csapadék
-1
12.
04.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.04.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
77
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
0
Csapadék
-2
12.
05.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.05.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
75
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
1
Csapadék
-1
12.
06.
h
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.06.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
71
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
3
Csapadék
-2
12.
07.
k
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.07.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

3
Felhőzet
88
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
2
1
Csapadék
-2
12.
08.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.08.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-1
0
Csapadék
-6
12.
09.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.09.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
85
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
5
3
Csapadék
1
12.
10.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.10.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
0
0
Csapadék
-4
12.
11.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.11.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
0
Csapadék
-3
12.
12.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.12.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
74
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
0
12.
13.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.13.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
74
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
0
12.
14.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.14.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
77
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
5
2
Csapadék
1
12.
15.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.15.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
0
12.
16.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.16.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
78
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
1
Csapadék
0
12.
17.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.17.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
0
Csapadék
0
12.
18.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.18.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
0
Csapadék
-2
12.
19.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.19.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
2
12.
20.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.20.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
2
0
Csapadék
0
12.
21.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.21.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
1
Csapadék
-2
12.
22.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.22.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-2
0
Csapadék
-5
12.
23.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.23.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
78
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-1
1
Csapadék
-3
12.
24.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.24.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-2
0
Csapadék
-4
12.
25.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.25.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-4
0
Csapadék
-7
12.
26.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.26.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
2
1
Csapadék
-1
12.
27.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.27.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
0
Csapadék
-2
12.
28.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.28.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
2
Csapadék
-2
12.
29.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.29.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
0
2
Csapadék
-3
12.
30.
cs
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.30.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

2
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-3
0
Csapadék
-6
12.
31.
p
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2021.12.31.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

1
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-5
0
Csapadék
-8
01.
01.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.01.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-4
1
Csapadék
-6
01.
02.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.02.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-3
0
Csapadék
-5
01.
03.
h
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.03.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

1
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-10
0
Csapadék
-12
01.
04.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.04.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-7
0
Csapadék
-9
01.
05.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.05.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-7
0
Csapadék
-9
01.
06.
cs
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.06.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

1
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-10
0
Csapadék
-12
01.
07.
p
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.07.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

1
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-8
0
Csapadék
-10
01.
08.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.08.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-4
0
Csapadék
-6
01.
09.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.09.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-3
0
Csapadék
-4
01.
10.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.10.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
0
0
Csapadék
-2
01.
11.
k
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.11.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
0
0
Csapadék
-2
01.
12.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.12.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
0
0
Csapadék
-2
01.
13.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.13.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
0
0
Csapadék
-2
01.
14.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.14.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
1
Csapadék
-1
01.
15.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.15.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
1
Csapadék
-1
01.
16.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.16.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
1
Csapadék
-1
01.
17.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.17.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
6
1
Csapadék
4
01.
18.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.18.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
78
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
7
0
Csapadék
5
01.
19.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.19.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
78
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
5
0
Csapadék
3
01.
20.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.20.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
0
Csapadék
1
01.
21.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.21.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
2
01.
22.
sz
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.22.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

1
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
3
01.
23.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.23.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
3
01.
24.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.24.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
78
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
0
Csapadék
0
01.
25.
k
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.25.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
78
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-4
0
Csapadék
-6
01.
26.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.26.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-2
0
Csapadék
-4
01.
27.
cs
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.27.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

1
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-5
0
Csapadék
-7
01.
28.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.28.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

1
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-8
0
Csapadék
-10
01.
29.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.29.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-4
0
Csapadék
-6
01.
30.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.30.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-2
0
Csapadék
-4
01.
31.
h
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.01.31.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

0
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
-1
0
Csapadék
-3
02.
01.
k
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.01.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
2
02.
02.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.02.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
5
0
Csapadék
2
02.
03.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.03.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
2
0
Csapadék
-1
02.
04.
p
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.04.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
0
0
Csapadék
-3
02.
05.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.05.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
1
Csapadék
-2
02.
06.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.06.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
2
Csapadék
-2
02.
07.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.07.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
0
Csapadék
-2
02.
08.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.08.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
2
1
Csapadék
-1
02.
09.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.09.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
0
02.
10.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.10.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
1
Csapadék
0
02.
11.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.11.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
5
0
Csapadék
1
02.
12.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.12.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
6
0
Csapadék
2
02.
13.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.13.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
0
Csapadék
-1
02.
14.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.14.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
0
Csapadék
-3
02.
15.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.15.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
1
0
Csapadék
-3
02.
16.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.16.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

4
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
2
1
Csapadék
-2
02.
17.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.17.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
0
Csapadék
-2
02.
18.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.18.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
0
Csapadék
-2
02.
19.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.19.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
-1
02.
20.
v
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.20.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
0
Csapadék
-1
02.
21.
h
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.21.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
7
1
Csapadék
1
02.
22.
k
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.22.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
5
3
Csapadék
-1
02.
23.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.23.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
4
2
Csapadék
-2
02.
24.
cs
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.24.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
6
0
Csapadék
0
02.
25.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.25.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
7
0
Csapadék
1
02.
26.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.26.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
9
1
Csapadék
3
02.
27.
v
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.27.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
11
0
Csapadék
4
02.
28.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.02.28.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
9
2
Csapadék
2
03.
01.
k
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.01.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
7
0
Csapadék
0
03.
02.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.02.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
5
0
Csapadék
-3
03.
03.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.03.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
6
0
Csapadék
-2
03.
04.
p
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.04.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
8
0
Csapadék
0
03.
05.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.05.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
8
1
Csapadék
0
03.
06.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.06.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
10
1
Csapadék
2
03.
07.
h
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.07.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
9
3
Csapadék
1
03.
08.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.08.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
6
0
Csapadék
-2
03.
09.
sz
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.09.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

1
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
10
0
Csapadék
2
03.
10.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.10.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
10
0
Csapadék
1
03.
11.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.11.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
8
1
Csapadék
-1
03.
12.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.12.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
77
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
9
2
Csapadék
0
03.
13.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.13.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
3
0
Csapadék
-6
03.
14.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.14.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
10
0
Csapadék
0
03.
15.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.15.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
75
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
13
1
Csapadék
3
03.
16.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.16.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
76
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
14
2
Csapadék
4
03.
17.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.17.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
12
0
Csapadék
2
03.
18.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.18.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
14
0
Csapadék
3
03.
19.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.19.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
78
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
10
1
Csapadék
-1
03.
20.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.20.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
7
0
Csapadék
-5
03.
21.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.21.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
8
0
Csapadék
-4
03.
22.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.22.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
10
0
Csapadék
-3
03.
23.
sz
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.23.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
7
2
Csapadék
-6
03.
24.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.24.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
8
0
Csapadék
-5
03.
25.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.25.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
9
0
Csapadék
-5
03.
26.
sz
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.26.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

0
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
11
0
Csapadék
-2
03.
27.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.27.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
10
0
Csapadék
-4
03.
28.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.28.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
11
0
Csapadék
-3
03.
29.
k
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.29.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
15
0
Csapadék
2
03.
30.
sz
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.30.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
15
0
Csapadék
2
03.
31.
cs
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.03.31.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
0
Csapadék
3
04.
01.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.01.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
18
0
Csapadék
5
04.
02.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.02.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
0
Csapadék
2
04.
03.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.03.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
12
0
Csapadék
-3
04.
04.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.04.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
15
0
Csapadék
0
04.
05.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.05.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
14
0
Csapadék
-2
04.
06.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.06.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
70
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
0
Csapadék
1
04.
07.
cs
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.07.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

1
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
0
Csapadék
2
04.
08.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.08.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
19
0
Csapadék
4
04.
09.
sz
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.09.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

1
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
0
Csapadék
3
04.
10.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.10.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
19
0
Csapadék
4
04.
11.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.11.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
2
Csapadék
2
04.
12.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.12.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
15
2
Csapadék
-1
04.
13.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.13.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
18
0
Csapadék
2
04.
14.
cs
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.14.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

0
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
19
0
Csapadék
3
04.
15.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.15.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
21
0
Csapadék
4
04.
16.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.16.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
20
1
Csapadék
3
04.
17.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.17.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
15
1
Csapadék
-2
04.
18.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.18.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
1
Csapadék
1
04.
19.
k
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.19.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
18
0
Csapadék
1
04.
20.
sz
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.20.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
2
Csapadék
-1
04.
21.
cs
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.21.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

3
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
1
Csapadék
-1
04.
22.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.22.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
3
Csapadék
-1
04.
23.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.23.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
1
Csapadék
-1
04.
24.
v
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.24.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

3
Felhőzet
73
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
2
Csapadék
-2
04.
25.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.25.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
2
Csapadék
-2
04.
26.
k
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.26.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
1
Csapadék
-2
04.
27.
sz
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.27.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

3
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
0
Csapadék
-3
04.
28.
cs
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.28.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
74
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
20
1
Csapadék
1
04.
29.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.29.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
18
2
Csapadék
-1
04.
30.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.04.30.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

1
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
15
0
Csapadék
-5
05.
01.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.01.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
1
Csapadék
-4
05.
02.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.02.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
15
1
Csapadék
-5
05.
03.
k
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.03.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

0
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
0
Csapadék
-3
05.
04.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.04.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
0
Csapadék
-4
05.
05.
cs
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.05.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
13
3
Csapadék
-7
05.
06.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.06.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
12
1
Csapadék
-9
05.
07.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.07.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
0
Csapadék
-5
05.
08.
v
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.08.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
16
1
Csapadék
-5
05.
09.
h
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.09.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
14
3
Csapadék
-7
05.
10.
k
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.10.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
12
0
Csapadék
-9
05.
11.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.11.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
17
0
Csapadék
-4
05.
12.
cs
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.12.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

1
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
19
0
Csapadék
-2
05.
13.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.13.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
22
0
Csapadék
0
05.
14.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.14.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
24
0
Csapadék
2
05.
15.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.15.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
23
2
Csapadék
1
05.
16.
h
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.16.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

1
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
25
0
Csapadék
3
05.
17.
k
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.17.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

0
Felhőzet
103
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
24
0
Csapadék
1
05.
18.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.18.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

2
Felhőzet
107
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
24
1
Csapadék
1
05.
19.
cs
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.19.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
22
2
Csapadék
-1
05.
20.
p
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.20.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
22
2
Csapadék
0
05.
21.
sz
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.21.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

0
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
21
0
Csapadék
-1
05.
22.
v
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.22.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

0
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
19
0
Csapadék
-3
05.
23.
h
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.23.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

0
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
19
0
Csapadék
-3
05.
24.
k
0
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.24.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: gyenge

1
Felhőzet
104
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
21
0
Csapadék
-2
05.
25.
sz
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.25.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
22
1
Csapadék
-1
05.
26.
cs
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.26.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

2
Felhőzet
106
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
22
2
Csapadék
-2
05.
27.
p
1
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.27.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: mérsékelt

3
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
23
1
Csapadék
-1
05.
28.
sz
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.28.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

3
Felhőzet
100
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
21
2
Csapadék
-3
05.
29.
v
2
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.29.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: közepes

4
Felhőzet
101
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
18
2
Csapadék
-6
05.
30.
h
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.30.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

4
Felhőzet
102
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
21
3
Csapadék
-3
05.
31.
k
3
Meteogyógyászat veszélyesség
2022.05.31.

Jellemző humánmeteorológiai terhelés: erős

3
Felhőzet
105
Szélerősség, szélirány
Meteo Klinika
21
3
Csapadék
-3
Címkék: fél éves előrejelzés, 30 napos időjárás, időjárás, nyár időjárás, tél időjárás, frontjelentés, hosszútávú előrejelzés

Hírek, érdekességek

CO2-csapdaként működhetnek a mélytengeri árkok
Az utóbbi időben felerősödött a klímaváltozás következményeinek felmérése iránti igény. A klímaváltozás a Kárpát-medencében is egyre érzékelhetőbben borítja fel az évszakok megszokott rendjét, egyre több anomáliát tapasztalunk. Emellett egyre több az extrém időjárási helyzet is. Ezek egészségügyi következményei egyre erősebben érzékelhetők. A Meteo Klinikán is tapasztaljuk, hogy egyre több embernél jelentkeznek a fokozott időjárás-érzékenység tünetei, és egyre erősebbek a tapasztalt panaszok. Ezért a Meteo Klinikán áttekintjük a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket, melyeket cikksorozatunkban teszünk közzé.
Az olvadó permafroszt gyorsítja a klímaváltozást

Az évgyűrűk tükrözik a civilizációk fénykorát és hanyatlását

Így születik egy zivatar
A Kárpát-medencét kitöltő, rendkívül forró légtömegben pénteken úgynevezett hőzivatarok alakultak ki. Az alábbi videón a szombathelyi kameránk felvétele látható, ami épp egy zivatar születését örökítette meg.

Tapasztalatok a Meteo Klinikán

Gazda-Pusztai Sándor 1 hónap alatt szabadult meg sok éves fejfájásától! 

Gazda-Pusztai Sándor gyógyulása a Meteo Klinikán

"Nem gondoltam volna, hogy ennyire pozitív eredménnyel tudom és lehet egy ilyet zárni."

Vitéz Ferencné gyorsan gyógyul a Meteo Klinikán 

Vitéz Ferencné gyógyulása a Meteo Klinikán

Három hét MeteoGlass kezelés után:
"Én nagyon-nagyon meg vagyok elégedve, mert akinek nincs ilyen az nem tudja elképzelni, hogy ez mit jelent!"

Gyors javulás: Schulcz Lajosné gyógyulása a Meteo Klinikán

Schulz Lajosné gyógyulása a Meteo Klinikán

"Megszűntek a szédüléseim, a hirtelen szívbedogogások is elmúltak a 3 hét alatt. Sokkal kellemesebben telnek így a napjaim!"

Kisfilmek a Meteo Klinika kiemelkedő tudományos eredményeiről

Az MTVA M5 csatorna tudományos kisfilmje a Meteo Klinikáról, 1. rész

Az MTVA M5 csatorna tudományos kisfilmje a Meteo Klinikáról, 1. rész

A megoldatlan panaszainkat gyakrabban okozza az időjárás, mint gondolnánk. Világújdonság kezelő eszközünk a MeteoGlass fényterápia.

Az MTVA M5 csatorna tudományos kisfilmje a Meteo Klinikáról, 2. rész

Az MTVA M5 csatorna tudományos kisfilmje a Meteo Klinikáról, 2. rész

Egyedülálló rendszerek működnek a Meteo Klinikán, melyek lehetővé teszik a tudományosan megalapozott kivizsgálást és kezelést.

Az MTVA M1 csatorna tudományos kisfilmje a Meteo Klinikáról

Az MTVA M1 csatorna tudományos kisfilmje a Meteo Klinikáról

A humánmeteorológiai és meteogyógyászati kutatások története dióhéjban. Az időjárás-érzékenység vizsgálata és kezelése a Meteo Klinikán.

A vezető médiumok is a Meteo Klinika szakszerű tájékoztatását veszik igénybe

Meteo Klinika a vezető médiumokban - Televíziós és rádiós csatornák

Meteo Klinika a vezető médiumokban - Televíziós és rádiós csatornák

A vezető médiumok a szakszerű tájékoztatáshoz nap mint nap a Meteo Klinika szakértelmét választják. A TV nézők, rádióhallgatók, újságolvasók, vezető portálokon böngészők rendszeresen találkozhatnak Dr. Pintér Ferenc meteogyógyásszal, a Meteo Klinika igazgatójával. 

Meteo Klinika a vezető médiumokban - nyomtatott médiumok

Meteo Klinika a vezető médiumokban - online médiumok

DNV GL

DNV GL - ISO 9001

Pályázatok

Széchenyi 2020

Kövessen minket!

Kövessen minket!