Viszlát nyár! Viszlát hőhullám!

Szeptember 2-án nyugat felől egy hidegfront érte hazánk területét, amelynek köszönhetően véget ér a 2015-ös év utolsó nyári hőhulláma is. Ez volt az idei nyár sorrendben ötödik hőhulláma.
2015. szeptember 2-án egy hidegfront érte el hazánk területét, amelynek köszönhetően véget ért az idei nyár ötödik hőhulláma.
A helyi idő szerint 14 órás hőmérséklet térképen már látszódik, hogy a nyugati területeken visszaesett a hőmérséklet.

Az ICI Interaktív Meteorológia hőmérséklet térképe 2015. szeptember 2-án 14 órakor

A front mentén a szél többfelé megélénkült, helyenként meg is erősödött. Érdekesség, hogy a front érkeztével ezúttal nem kellett jelentős mennyiségű csapadékra és heves eseményekre számítani.
Esőre, záporokra várhatóan csütörtök estétől kell majd számítani, hiszen ekkor egy újabb hidegfront éri majd el a Kárpát-medencét. Jelentősebb mennyiségű csapadék, tartós esőzés a jelenlegi számítások alapján szombatra várható. A hét végére már 20 fok körüli csúcshőmérsékletekre készülhetünk.

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának
eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy a magasban
is jelentősen csökken majd a hőmérséklet. Az alsó görbesereg pedig azt
mutatja, hogy a hétvégén a
főváros térségében akár jelentős mennyiségű csapadékra is készülhetünk.
 (Forrás:
wetterzentrale.de)
Csütörtökön főként a reggeli, délelőtti órákban lehet majd hidegfront jellegű panaszokat tapasztalni, amelyek napközben enyhülhetnek, akár meg is szűnhetnek.
A szívpanaszok fokozódhatnak, az
érintetteknek ajánlott a megterhelő fizikai munka kerülése. A panaszok
enyhítésére a galagonya tea fogyasztása javasolt.
 
A görcsös panaszok száma is növekedhet, célszerű a magnézium bevitelt fokozni, továbbá a B6 vitamin szedése is javasolt.
 
Reggel a hűvös időben a kopásos eredetű
ízületi bántalmak is erősödhetnek, melynek enyhítésére érdemes kámforos
krémeket vagy csalánlevél főzetéből készült borogatást alkalmazni.

Iratkozzon fel ingyenes
napi hírlevelünkre, és tudja meg első kézből, mi vár Önre, hogy időben
felkészülhessen az Önt érintő, időjárás okozta hatásokról!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

Hírek, érdekességek

Mexikó felé tart az Alex trópusi vihar
Az Atlanti-óceánon szombaton alakult ki az idei szezon első trópusi vihara. A vihar a Mexikói-öblön átvágva Mexikó felé tart.
Újabb trópusi vihar az Atlanti-óceánon
Szerdán délután egy újabb trópusi vihar alakult ki az Atlanti-óceánon, az új vihar az Earl nevet kapta.
Szokatlanul meleg van Angliában
A Brit-szigetek térségében szokatlanul meleg az idő. Vasárnap 30 fokot mértek, és a meleg, nyári idő a folytatásban is marad.
40 fok feletti hőség tombol Ibériában
Csütörtökön Spanyolország jelentős részén, sőt még Dél-Franciaországban is 40 fok felett tetőzött a hőmérséklet. A forróság még napokig tart.