Viharos hidegfront jön!

A 36 fokos forróság után erős hidegfront hozza meg a lehűlést, sokfelé heves viharok tombolnak. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.

Az átlagosnál jóval melegebb hétvége, és az első idei hőhullám után – hétfőn egy markáns hidegfront hoz több fokos lehűlést a Kárpát-medencébe. Aznap már a front előtt, a délelőtti órákban nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, majd késő délután a hidegfront is megérkezik, amely csak lassan halad át felettünk.

Nem csak a front mentén, de előtte, a meleg, nedves, labilis levegőben is többfelé – elsősorban az ország középső harmadában és délkeleten – már a kora délutáni óráktól kialakulhatnak zivatarok. A Dunántúl nyugati, északnyugati felén, a nap második felében nagyobb területen eshet jelentős mennyiségű csapadék, zivatarokban pedig lokálisan bárhol lehet felhőszakadás, de néhol jégeső sem kizárt!

A front mögött a Dunántúlon és a középső tájakon estére nagyobb területen viharossá fokozódik a szél. Még szerdán is erős, a Dunántúlon és északkeleten helyenként viharos légmozgásra számíthatunk.

Érdemes folyamatosan nyomon követni naponta többször is frissülő előrejelzésünket!

Az efféle markáns légköri változások az egészséges szervezetet is megviselik, az éppen lebetegedett, vagy krónikus betegséggel küzdőkre nézve azonban kimondottan veszélyes is lehet! Hétfőn délutántól északnyugat felől egyre többfelé hidegfronti hatás érvényesül. Ez többeknek okozhat panaszokat:

- Sokaknál jelentkezhet tartós, intenzív fejfájás, migrén.

- Erősödnek a görcsös panaszok, az arra érzékenyeknél hasi- és izomgörcsök léphetnek fel.

- A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők különösen veszélyeztetettek, náluk már a reggeli óráktól is vérnyomás-ingadozások kívül légszomj, sőt, akár rosszullét is jelentkezhet! Emellett fokozódik az infarktusveszély is. A mindenórás kismamáknál beindulhat a szülés.

Érdemes tudatosan készülnie az előbb említett panaszokra, annak érdekében, hogy elkerülje a kellemetlenségeket. Íme, egy-két tanács, amire fontos odafigyelnie:

- Igyon többször borsmenta és citromfű keverékéből főzött teát: ez amellett, hogy a fejfájását enyhíti, segít úrrá lenni az idegességen, nyugtalanságon is. Gyermekének pedig adjon jó ízű almahéj teát.

- Fogyasszon magnéziumban és kalciumban gazdag ételeket: egyen halat, brokkolit, burgonyát, illetve olajos magvakat, valamint részesítse előnyben a teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket!

- Amennyiben az idősebbek vagy a szívbetegek közé tartozik, akkor kerülje a fizikai megterhelést, és lehetőség szerint pihenjen minél többet!

- Az ütemezett, rendszeres életmód és táplálkozás pedig nem csak a frontérzékenyek esetén, hanem másoknál is segít enyhíteni az előbb felsorolt panaszokat.

Iratkozzon fel ingyenes napi hírlevelünkre, és tudja meg első kézből, mi vár Önre, hogy időben felkészülhessen az Önt érintő, időjárás okozta hatásokról!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

 

Hírek, érdekességek

Mínusz 80 fok alá hűlt az Antarktisz
A déli félteke telén idén még nem volt olyan fagyos az idő az Antarktiszon, mint most. A hőmérséklet -80 fok alá csökkent.
Változás Közép-Európa időjárásában
Június végétől a közép-európai térséget dél felől rendkívül meleg levegő érte el és okozott tartós kánikulát. Az elkövetkező egy hétben viszont jelentős fordulat áll be a térség időjárásában.
Felhőszakadások és zivatarlánc a Duna mentén
A késő délelőtti óráktól egyre többfelé jelentek meg zivatarok. Felhőszakadás is kísérte őket, a Duna vonalában az országot átszelő zivatarlánc alakult ki.
Több hullámban jön a csapadék
Éjszaka hidegfront vonul át az országon. Fél 7 felé a Dunántúlt egy kiterjedtebb csapadéksáv érte el, amely a nyugati határszél után a Balatonnál okozott zivatarokat, és tovább halad kelet felé.