Kutatók szerint az elmúlt 600 millió év alatt öt kihalási periódusra került sor az óceánokban. Arra figyelmeztetnek, hogy napjainkban egy újabb ilyen tömeges kihalás felé haladunk, amennyiben nem csökkentjük azonnal karbon lábnyomunkat és nem vetünk véget a túlhalászásnak.
A pusztulásnak számos jele van már most is. Az óceánok vize elsavasodik (egyúttal csökken a CO2-felvevő képessége is), ami miatt pusztulnak a korallzátonyok, egyre többfelé alakulnak ki ún. holt övezetek a tengerekben, óceánokban (2008-ban már 400 területet azonosítottak) a talajjavító szerek intenzív használata miatt. Halálos algák lepik el időről időre a part menti területeket, amelyek megfojtják az óceáni ökoszisztémákat. A halászat napjainkra ijesztő méreteket öltött: a világ becsült halállományának több mint 60 százaléka oly mértékben túlhalászott, hogy a kihalás fenyegeti.
Mindezek együttes jelenléte pedig egyre kevésbé teszi képessé a világóceánt a regenerálódásra.
Az IPCC 2007-es jelentésében már figyelmeztetett a klímaváltozás óceánokra és ezen keresztül az emberiségre gyakorolt ijesztő hatásaira. Akkori előrejelzésük szerint 2050-re több mint 1 millió ember kerülhet veszélybe a tengerszint-emelkedés miatt a három legnagyobb folyódelta, a Gangesz, a Mekong és a Nílus mentén. Ezen kívül további tízezrek válhatnak érintetté további 21 delta területén - ezek közé tartozik pl. a Mississippi, a Rajna, a Niger és a Volga.
Noha voltak/vannak remények, hogy ezek a becslések túl pesszimisták, a tavasszal Oxfordban tartott IPSO (Nemzetközi Program az Óceán Állapotáról) konferencián arra derült fény, hogy az elmúlt négy év folyamatai egybevágnak az IPCC által előrejelzettekkel.
Mintegy 251 millió évvel ezelőtt került sor a perm-triász kihalási eseményre, amely a Föld történetének legsúlyosabb kihalása volt, a tengeri fajok 96%-a kipusztult. Ekkor a becslések szerint az óceán 1-2 milliárd tonna CO2-ot nyelt el évente. Kb. 56 millió évvel ezelőtt, az ún. paleocén-eocén hőmérsékleti maximum (PETM) idején évente 2,2 milliárd tonna CO2 került a légkörből a világóceánba, és néhány ezer év alatt 5-8 fokot emelkedett a globális átlaghőmérséklet. A földtörténet egyik leggyorsabb felmelegedése következtében az óceánok mélyebb rétegei elsavasodtak, a víz oxigéntartalma lecsökkent, a mélytengeri élőlények nagy számban kipusztultak. A sarkvidéki tengerekben trópusi algák jelentek meg a 24 fokra melegedett vízben. Bolygónk kétszázezer év alatt nyerte vissza korábbi állapotát.
Napjainkban a világóceán 30 milliárd tonna CO2-ot nyel el évente, a melegedési folyamat pedig nem évezredek, hanem évtizedek alatt játszódik le, így sokkal kisebb az esély az alkalmazkodásra. Ráadásul ezt a CO2-mennyiséget már egyre kevésbé tudja semlegesíteni az óceán, és képtelenné válhat a további elnyelésre is. Ez azt eredményezné, hogy a szárazföld erőteljesebben melegedne, miközben a korallok és a planktonok kipusztulnának, ez pedig számos más fajt is veszélybe is sodorna.
Az óceánok állapotának és egészségének megőrzése érdekében a javaslatok szerint nemzetközi összefogásra van szükség, azonnal csökkenteni kell a CO2-kibocsátást, véget kell vetni a túlhalászatnak, szabályozni kell a vizek szennyezését (meg kell akadályozni, hogy méreganyagok, kőolaj, növényvédő-szerek, műtrágyák, műanyag zacskók kerüljenek a folyókba és a csatornarendszerekbe).
