Sarkvidéki hideg és szélvihar érkezik szerda reggelre

Markáns változás előtt áll időjárásunk, a következő napokban végérvényesen beköszönt az "igazi" ősz, véget érnek az enyhe, késő nyárias napok. Keddre és szerdára virradóra is hidegfront érkezik térségünkbe, utóbbi mögött ráadásul sarkvidéki eredetű, jóval hidegebb légtömeg érkezik, az utána napokig erős, a Dunántúlon viharossá fokozódó szél miatt pedig extrém alacsony lesz a hőérzet. Hétvégére pedig talaj menti fagyok jöhetnek, sőt, néhol 2 méteren is kevéssel 0°C alá süllyedhet hajnalra a hőmérséklet. A hidegfrontok természetesen szervezetünket is rendkívül megterhelik, cikkünkben azt is elmondjuk, hogyan készülhet fel erre.

Október negyedik hetében, kedden, azaz két nappal a 23-i nemzeti ünnepünk előtt markáns változás áll be a Kárpát-medence időjárásában. Az elmúlt hetekben tapasztalt, a sokéves átlagnál jellemzően több fokkal enyhébb, és túlnyomóan napos időnek – azaz a vénasszonyok nyarának – két, egymást gyorsan követő hidegfront vet hirtelen véget.

Keddre és szerdára virradóra is érkezik egy-egy hidegfront – utóbbit markáns lehűlés és viharos szél is kíséri

Már 20-a, hétfő este megközelít bennünket észak felől az első hidegfront, amely aztán 21-én, kedden, a nap első felében át is robog felettünk. Hatására átmenetileg megnövekszik, délután viszont már gyorsan szakadozik, csökken a felhőzet. Ez a front azonban még nem lesz olyan erős, "csak" északon és északkeleten okozhat többfelé csapadékot, az ország többi részén inkább csak szórványosan lehet eső, zápor. A szél is csak időnként élénkül meg, valamint a lehűlés is kisebb – 3-4 fokos – és viszonylag lassú, egyenletes lesz.

A keddről szerdára, azaz 22-ére virradó éjszaka érkező hidegfront viszont bőven "kárpótolja" az előző "gyengeségét". Az észak-atlanti térségből rendkívüli sebességgel érkező front mögött ugyanis nagyon hirtelen sarkvidéki eredetű levegő zúdul be a Kárpát-medencébe: egyik napról a másikra 8-10 fokot zuhan a hőmérséklet! Míg kedden még 15, 20 fokot mérhetünk, addig szerdán mindössze 8,12 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de néhol még ennél is hidegebb lehet napközben! A fronttal szélvihar is érkezik: szerda hajnaltól egészen péntek estig többször országszerte megerősödik, főként a Dunántúlon viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. Ez jó néhány fokkal tovább csökkenti majd az amúgy is igen alacsony hőérzetet. Ami a csapadékot illeti, a fronttal igen intenzív csapadékzóna is érkezik, szerdán a nap első felében országszerte, délután már csak a Tiszántúlon számíthatunk esőre, záporra, utóbbit néhol dörgés, villámlás, valamint felhőszakadás is kísérheti! Emellett többfelé eshet területi átlagban is jelentős csapadék!

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes), 2014. október 20. 00 UTC-s futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy a főváros térségében a keddre virradóra érkező hidegfront lassabb és kisebb mértékű lehűlést (bal felső, kék ellipszis) és kevesebb csapadékot (bal alsó, narancs ellipszis) hoz, mint a szerda hajnalban érkező, markáns hidegfront, amelyet hirtelen hidegbetörés (jobb felső, lila ellipszis) és igen jelentős mennyiségű csapadék (jobb alsó, elnyújtott piros ellipszis) kísér. (Forrás: wetterzentrale.de)

A hidegfrontok, a hirtelen lehűlés és a viharos szél "természetesen" szervezetünket is extrém módon igénybe veszi. Hétfő estétől felerősödnek a görcsös panaszok, az érintettek elsősorban görcsös fejfájásra, valamint hasi- és izomgörcsökre panaszkodhatnak. A következő napokban ajánlott fokozni a folyadékbevitelt és az átlagosnál több ásvány-, illetve csapvizet inni. Emellett a magnézium- és kalciumbevitel növelése is segít átvészelni  a megterhelő időszakot, ezt pedig tudatos táplálkozással érhetjük el. Részesítsük előnyben az ezeket nagyobb mennyiségben tartalmazó ételeket, és együnk halat, burgonyát, brokkolit, illetve teljes kiőrlésű pékárukat, valamint olajos magvakat. A fejfájás, és a hét közepén szintén jellemző ingerlékenység ellen pedig igyunk meg egy-két csésze borsmenta teát. A hidegfrontok szervezetre gyakorolt hatásairól, valamint további humánmeteorológiai információkról és tanácsokról a Meteo Klinika weboldalán tájékozódhatnak.

     

Ugyan ködfoltokra keddtől nem kell számítanunk, de így is nagy lesz a balesetveszély: a nedves, csúszós utak, valamint az erős, viharos oldalszél jelentősen csökkenti a járművek menetstabilitását. Érdemes ilyenkor lassabban vezetni és kerülni a hirtelen irányváltoztatásokat.

A hidegfrontokat követően sem lesz eseménytelen időjárásunk. A jelenlegi prognózis alapján csütörtökön tőlünk délkeletre egy külön álló örvény alakul és ki és erősödik, mélyül igen gyors ütemben, majd pénteken a középpontjával lassan fölénk (az Alföld fölé) helyeződik, miközben fokozatosan gyengül és szombaton fel is oszlik. Emiatt csütörtökön és pénteken kettős fronthatásra, illetve csütörtök estétől délkelet felől északnyugat felé haladó felhő- és csapadéktömbre számíthatunk, amely péntek délutánra – szokatlan módon – északnyugat felé hagyja el a Kárpát-medencét. Ez azt jelenti, hogy csütörtök este délen, pénteken eleinte országszerte, délután már csak a Dunántúlon lesz borongós, esős az idő. A csapadék tér- és időbeli előrejelzése azonban egyelőre még elég bizonytalan, érdemes folyamatosan követni naponta többször frissülő előrejelzésünket! A hétvégére visszatérnek a talajmenti fagyok, sőt, a szélvédett, derült, fagyzugos helyeken néhol 2 méteren is kevéssel 0°C alá süllyedhet a hajnali órákra a hőmérséklet.

Hírek, érdekességek

A mozgalmasság jegyében telik a hosszú hétvége
A május 1-el induló hosszú hétvégén igencsak mozgalmas időjárásban lesz részünk. Frontok jönnek-mennek, szeles időre, áprilisra jellemző változékonyságra számíthatunk. A változékonyság sokakat megvisel - cikkünkből kiderül, hogyan érezhetjük jobban magunkat május első napjaiban!
Viszlát nyár! Viszlát hőhullám!
Szeptember 2-án nyugat felől egy hidegfront érte hazánk területét, amelynek köszönhetően véget ér a 2015-ös év utolsó nyári hőhulláma is. Ez volt az idei nyár sorrendben ötödik hőhulláma.
Viharos szél, zivatarok, lehűlés – ezt okozza a keddi hidegfront
A hétfői meleg után kedden, a késő délutáni órákban egy markáns hidegfront érkezik a Kárpát-medencébe. A front előtt és a front vonalában is zivatarok pattanhatnak ki, a nyugati és középső tájakon estére nagyobb területen viharossá fokozódik a szél, szerdára pedig megérkezik a lehűlés is. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Újabb hőség - mire figyeljünk?
Az idei nyárra nem lehet panaszuk a nyaralóknak, rövid megszakításokkal szinte végig a kedvükben járt az időjárás. Ráadásként az augusztus is hőhullámmal búcsúzik, mégpedig az idei ötödikkel. A tartós meleg azonban veszélyeket is rejt, ráadásul javában tombol a parlagfűszezon is.