Orvosmeteorológia – frontmentes napok

Hétfőtől visszatér a meleg, nyári idő. A hét első felében fronthatások nem terhelik szervezetünket,kellemes késő nyári időre készülhetünk. Szervezetünk felfrissül.

Hétfőn fronthatásra már nem kell számítanunk. Az esernyőket eltehetjük. A levegő ismét elkezd melegedni, kellemes, napos időben lesz részünk. Mérsékelt lesz a légmozgás, az arra érzékenyeknél emiatt továbbra is fennáll a fejfájás, szédülés kialakulásának veszélye.

A közlekedőket kedvező feltételek, száraz utak várják, legfeljebb az erős napsütés zavarhatja a vezetőt, különösen napfelkelte és napnyugta idején.

A reggeli órákban hűvös lesz az idő, vigyünk magunkkal pulóvert, vékony kabátot, napközben azonban nyáriasan öltözhetünk.

Kedden sem kell számottevő fronthatásra számítanunk. A nap folyamán kellemes időre készülhetünk, a csúcshőmérséklet 27 fok körül alakul, így szervezetünket a nagy meleg nem terheli. Szervezetünk feltöltődik energiával. A mérsékelt szél azonban fejfájást előidézhet az arra érzékenyeknél.

A közlekedési feltételek kedvezőek lesznek, száraz utakra készülhetneka vezetők. Legfeljebb az erős napsütés lehet zavaró.

Napközben ismét elővehetjük a szellősebb, nyárias ruhákat. Hajnalban, kora reggel azonban szükségünk lehet pulóverre, kiskabátra, hiszen a levegő 10, 15 fokig hűl. Az UV sugárzás a déli órákban erős lehet, szemünk és bőrünk védelme érdekében vegyünk fel napszemüveget, illetve használjunk fényvédő krémeket.

Továbbra is figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelre, igyunk legalább napi 2 liter folyadékot! Szervezetünk víz- és ásványi anyag igényének pótlására válasszunk az ásványvizek vagy cukormentes üdítőitalok közül. Egy részét fedezhetjük gyümölcsök, zöldségek, levesek fogyasztásából is.

Lassan beköszönt az ősz - a naptár szerint mindenképpen, az ínycsiklandozó gyümölcsökről azonban egyelőre még nem kell lemondanunk, hiszen most indul igazán a szőlő és őszibarack szezon. Amellett, hogy ezek a gyümölcsök finomak, szervezetünk működése szempontjából nélkülözhetetlen vitaminokat és számos nyomelemet is tartalmaznak. Mindkettőben megtalálhatók a B1 és B2 vitaminok, a szőlő ezen kívül A és C vitamint, a barack az A vitamin elő anyagát, karotint tartalmaz. Az ásványi anyagok tekintetében elsősorban a két gyümölcsfajta magas kálium tartalma említhető. Fimon ízük és lédús tulajdonságuknak köszönhetően biztosan sokunk kedvencei, úgyhogy használjuk ki a piaci kínálatot, és fogyasszunk belőlük minél többet, mielőtt megérkezik a gyümölcs szegény időszak. Szervezetünk is meg fogja hálálni a vitamindús táplálékot.

Ha szeretné, olvassa el a többi humánmeteorológiával kapcsolatos cikkünket is, ez esetben kattintson ide, ha viszont szeretné igénybe venni időjárás-érzékenység vizsgálatunkat Meteo Klinikánkon, akkor kattintson ide!

Hírek, érdekességek

trópusi táj
Meglepő, hogy honnan származik a szennyező műanyagok nagy arány a természetben! Nem is hinnénk, hogy a ruházatunk használatával is szennyezzük a környezetet!
Csernobil_alhir_sugarzas
Rémisztő hírek terjengnek a világhálón, miszerint a mai napon a csernobili erdőtűz porfelhője elérheti hazánkat. Ebben a cikkben leírjuk, hogy mi igaz ebből a hírből.
HUSVET_IDOJARAS
Javában zajlik a tavasz 20 fok feletti hőmrsékleti értékeket mérhetünk országszerte. Sajnos nem sokáig örülhetünk, ugyanis a jövő hét elején jeletős változás jön! Az idei húsvéti locsolást az időjárás biztosítja!
A napokon át tartó szürke, fényszegény időjárásnak nagyon komoly következményei lehetnek. Sokan tapasztalnak orvosmeteorológiai tüneteket, fáradtak, a reflexek tompák, megnő a reakció idő.