Orvosmeteorológia – fronthatások terhelik szervezetünket

A hét eleji frontmentes napokat követően csütörtökön és pénteken kettős, míg szombaton hidegfronti hatással kell számolnunk.

Csütörtökön két egymást követő fronthatás is megterheli a szervezetünket: délelőtt meleg, míg délutántól hidegfronti hatásra készülhetünk. A frontérzékenyek a szokásosnál fáradékonyabbnak érezhetik magukat, emellett koncentrációs nehézségek, izomfájdalmak, hasi görcsök jelentkezhetnek. Az élénk délies, majd a délutántól északnyugati szél elősegítheti a fejfájás kialakulását, migrénes panaszok felerősödését.

A délutáni óráktól eleinte nyugaton, majd egyre többfelé lesz szükség az esernyőre, használatát azonban az élénk szél megnehezítheti. Napközben továbbra is nyáriasan öltözhetünk, a reggeli órákban azonban hűvös lesz az idő, 12, 17 fokig hűl a levegő. Pulóverre vagy kardigánra reggel szükségünk lesz.
A közlekedőknek többfelé kell számítaniuk nedves, csúszós útszakaszokra. A reakcióidő megnövekszik, ezért fokozottan figyeljenek vezetés közben.

Pénteken továbbra is kettős fronthatás érvényesül, mely igen megterhelően hat mind a meleg-, mind a hidegfront-érzékenyekre. A keleti megyékben még kánikulai melegre készülhetünk, de nyugaton már 25 fok alatt marad a maximumhőmérséklet.

Az UV-sugárzás a derült területeken közepesen erős lesz mindkét napon. A légszennyezettség és a pollenkoncentráció a csapadéknak köszönhetően csökkenni fog, az elmúlt napok igen magas szintjéhez képest, de az allergiás tüneteket a fronthatások is felerősíthetik. Különösen a csalánfélék és a parlagfű pollenszórása lesz erős az elkövetkezendő hétben.

Magyarországon legalább két millióan szenvednek valamilyen allergiától, illetve magas az asztmás betegek száma is. A magas pollenkoncentráció mellett a zivatarokhoz kapcsolódó viharos szél, illetve az emelkedő páratartalom és a hirtelen lecsökkenő hőmérséklet is a panaszok felerősödéséhez vezethet. A magas pollenérték és a légszennyező anyagok jelentős légköri koncentrációja együttesen sokkal nagyobb hatást gyakorol a szervezetre, mint a pollenkoncentráció önmagában. Ezért a nagyvárosokban élők allergiája súlyosabb lehet, mint a vidéki, légszennyezőktől mentes környezetben élőké.

Az allergiától szenvedőknek mindenképp tanácsos vihar előtt és után zárt térben tartózkodni, sőt a frissítő zápor után még órákig nem ajánlott szellőztetni, mivel az esőcseppek a fűfélékből „kiverik" a virágport, illetve roncsolják a polleneket, és a kisebb részecskék mélyebbre juthatnak le a légutakba és a tüdőbe.

Ha szeretné, olvassa el a többi humánmeteorológiával kapcsolatos cikkünket is, ez esetben kattintson ide, ha viszont szeretné igénybe venni időjárás-érzékenység vizsgálatunkat Meteo Klinikánkon, akkor kattintson ide!

Hírek, érdekességek

Hópamacs hullott az égből – olvasónk látványos videója
Olvasónk, Németh István László nagyon látványos és különleges jelenséget örökített meg: hópihe helyett "hópamacsok" hullott az égből! A különös csapadékformát az általa készült látványos videón tekinthetik meg!
Éjjeli(!) melegrekordok, 20 fok és gyönyörű színek a tél közepén
Mindössze 10 napot kellett várni 2015-ben az első hőmérsékleti rekordra: január második hétvégéjén egymás után dőltek meg a budapesti és az országos melegrekordok – a többségük ráadásul éjjel! A különleges szombati napot a többfelé előforduló szivárvány és a gyönyörű naplemente koronázta meg.
Országos eső indult szerda délután
2014. július 30-án szerdán markáns kettősfront érte el hazánk térségét. A zivatarok várhatóan országszerte jelen lesznek egészen péntekig. Az extrém időjárásnak extrém élettani hatásai vannak. Cikkünk humánmeteorológiai tartommal olvasható.
Özönvíz sújtotta Zala megyét
A kedd este érkezett markáns hidegfront nem fukarkodott a csapadékkal: a Dunántúl egyes részeire pár óra alatt két teljes havi eső zúdult le!