Mediterrán ciklon okoz többnapos havazást

Egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, ami nedves levegőt szállít térségünkbe, sokfelé okozva tartós havazást. A ciklon csak szerda este távozik a Kárpát-medencéből.

A délelőtt folyamán a ciklon melegfrontja mentén egyre többfelé kezdődött havazás dél, délnyugat felől, a csapadékzóna déltájt már súrolta a főváros térségét. A délután folyamán egyre nagyobb területre terjed ki a csapadékhullás, az északkeleti megyéket este éri el a csapadékzóna. Kedden váltakozó intenzitású, ismétlődő jellegű havazásra lehet számítani az ország döntő részén, és a csapadék csak szerda hajnalban kezd el szűnni délnyugat felől. A keleti, délkeleti tájakon havas esőre, esőre, kedd reggel átmeneti ónos esőre is lehet számítani.

A tél remélhetőleg utolsó "hóciklonából" nagy területen összegyűlhet 10 centi körüli, nagyobb eséllyel délnyugaton 15-20 centit meghaladó hómennyiség. A többfelé megélénkülő, elsősorban az ország északkeleti harmadán és a Nyugat-Dunántúlon erős lökésekkel kísért északias szél pedig komolyabb hófúvásokat is okozhat.

Csütörtöktől már egy újabb mediterrán ciklon áramlási rendszerébe kerülünk, ám ez végre enyhébb levegőt szállít a Kárpát-medencébe, és a hétvégére jelentős enyhülés látszódik. A csapadékos időszaknak azonban nem lesz vége, többször és többfelé ígérkezik eső, zápor, de a zivatarok is újból megjelenhetnek.

kép: Az ICI Interaktív Meteorológia őcsényi állomásának webkameraképe

Az ICI Interaktív Meteorológia őcsényi állomásának webkameraképe

Hírek, érdekességek

Markáns hidegfront
Nyugat felől markáns hidegfront érkezik térségünkbe erős széllel, esővel, záporral, néhol zivatarral. Mögötte hétfőn már kisüt a nap, de jelentős lehűlés várható.
Szerda reggel már országos fagy lehet
Kedden reggel még csak a kevésbé felhős nyugati tájakon mérhettünk kevéssel nulla fok alatti hőmérsékleteket, szerdán azonban az ország nagy részén fagyni fog 2 méteres magasságban is.
Keleten csak délre szűnt meg a köd
Az előrejelzéseknek megfelelően csütörtök hajnalra többfelé képződtek sűrű ködfoltok, melyek keleten helyenként a déli órákig is megmaradtak.
Nem marad tartósan a sarkvidéki levegő
Szerdáig árasztja el a Kárpát-medencét a poláris eredetű légtömeg, kedd és szerda hajnalban többfelé fagyhat. A hosszú hétvégére viszont enyhülni látszik az idő.