Mediterrán ciklon okoz többnapos havazást

Egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, ami nedves levegőt szállít térségünkbe, sokfelé okozva tartós havazást. A ciklon csak szerda este távozik a Kárpát-medencéből.

A délelőtt folyamán a ciklon melegfrontja mentén egyre többfelé kezdődött havazás dél, délnyugat felől, a csapadékzóna déltájt már súrolta a főváros térségét. A délután folyamán egyre nagyobb területre terjed ki a csapadékhullás, az északkeleti megyéket este éri el a csapadékzóna. Kedden váltakozó intenzitású, ismétlődő jellegű havazásra lehet számítani az ország döntő részén, és a csapadék csak szerda hajnalban kezd el szűnni délnyugat felől. A keleti, délkeleti tájakon havas esőre, esőre, kedd reggel átmeneti ónos esőre is lehet számítani.

A tél remélhetőleg utolsó "hóciklonából" nagy területen összegyűlhet 10 centi körüli, nagyobb eséllyel délnyugaton 15-20 centit meghaladó hómennyiség. A többfelé megélénkülő, elsősorban az ország északkeleti harmadán és a Nyugat-Dunántúlon erős lökésekkel kísért északias szél pedig komolyabb hófúvásokat is okozhat.

Csütörtöktől már egy újabb mediterrán ciklon áramlási rendszerébe kerülünk, ám ez végre enyhébb levegőt szállít a Kárpát-medencébe, és a hétvégére jelentős enyhülés látszódik. A csapadékos időszaknak azonban nem lesz vége, többször és többfelé ígérkezik eső, zápor, de a zivatarok is újból megjelenhetnek.

kép: Az ICI Interaktív Meteorológia őcsényi állomásának webkameraképe

Az ICI Interaktív Meteorológia őcsényi állomásának webkameraképe

Hírek, érdekességek

Eltűnnek a Kilimandzsáró gleccserei
A klímaváltozás miatt a következő 25 évben eltűnhet a jég és a hó a Kilimandzsáró tetejéről – állítják a tudósok a National Academy of Sciences című folyóiratban.
A Csendes-óceáni szigeteknél a lét a tét
Az Oxfam nemzetközi segélyszervezet szerint, a fejlett országoknak sürgősen cselekedniük kell, hogy segíthessenek a csendes-óceáni szigetek lakóinak megbirkózni a klímaváltozással.
Szélsőséges időjárás Indiában
Mumbaiban az idei gyenge monszuntevékenység, északon az árvíz okoz gondokat.
Esőriadó - nehéz tervezni a hétre
A hét második felében folytatódik a változékony időjárás. Egész napos szabadtéri programot legfeljebb pénteken érdemes tervezni, akkor sem országszerte. A szórványos eső a növényzet számára kedvező.