Markáns hidegfront érkezik

Délután nyugat felől erős hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amely hideg, szeles, csapadékos időt hoz.

Észak-déli kiterjedéssel egy hosszan elnyúló, hullámzóna frontrendszer szeli át Európát Skandináviától a Földközi-tenger középső medencéjéig. Ennek hidegfronti szakasza vonul át az elkövetkező 48 órában Közép- és Kelet-Európa felett. Hazánk északnyugati határszélét a front a déli, kora délutáni órákban éri el. Záporok, zivatarok már a front előtt is kialakulhatnak, a front érkeztével pedig egyre többfelé várható csapadék. Kora estétől a nyugati határszélen már tartós eső valószínű.

Forrás: Sat24.com

A csapadékzóna fokozatosan halad kelet felé, a Nyírségben pedig csak csütörtök este szűnik meg az eső. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, gyakran viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések elérhetik 75-80 km/órát.

A front hatására jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keleten ma még a 28, 29 fokot is elérheti a csúcsérték, északnyugaton közben 20, 22 fok körül alakul a maximum, a front érkeztével pedig rohamosan hűlni kezd a levegő. Csütörtökön ezzel szemben a naposabb Dunántúlon 16, 18 fokra lehet számítani, míg a tartósan esős keleti, északkeleti tájakon csupán 10 fok körül tetőzik a hőmérséklet.

Péntektől a hajnalok is igen hidegre fordulnak, fagypont közeli értékek is ígérkeznek.

Hírek, érdekességek

Az évgyűrűk tükrözik a civilizációk fénykorát és hanyatlását
Az utóbbi időben felerősödött a klímaváltozás következményeinek felmérése iránti igény. A klímaváltozás a Kárpát-medencében is egyre érzékelhetőbben borítja fel az évszakok megszokott rendjét, egyre több anomáliát tapasztalunk. Emellett egyre több az extrém időjárási helyzet is. Ezek egészségügyi következményei egyre erősebben érzékelhetők. A Meteo Klinikán is tapasztaljuk, hogy egyre több embernél jelentkeznek a fokozott időjárás-érzékenység tünetei, és egyre erősebbek a tapasztalt panaszok. Ezért a Meteo Klinikán áttekintjük a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket, melyeket cikksorozatunkban teszünk közzé.
CO2-csapdaként működhetnek a mélytengeri árkok

Az olvadó permafroszt gyorsítja a klímaváltozást

Hűvös júniusi napok
Jóval hidegebb volt az elmúlt napokban, mint egy átlagos nyári napon, ugyanis néhány napon keresztül egy hidegfront felhőzete befolyásolta hazánk időjárását.