Kritikus vízhiány Szíriában

Egy frissen megjelent ENSZ tanulmány szerint az arab országban az utóbbi évtizedek legsúlyosabb aszálya tombol három éve.

Néhány évtizeddel ezelőttig a szíriai Orontes folyó halban gazdag, bővizű folyó volt. Manapság viszont már algák borítják a vízfelszínt, és a sivatag is egyre közelebb kerül.

A folyó egyre szennyezettebb, terményeink minősége egyre csak romlik, és mostanra már az is alig elég a családunknak, amit saját magunk termelünk meg - mondja a 80 éves Mohammad al-Hamdo földműves. Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb aszálya miatt, Szíriában több ezer embernek kellett elhagynia otthonát. A közel-keleti térségben megerősödtek azok a vélemények, hogy a közel-keleti országoknak közös vízpolitikát kell folytatniuk és közösen kell szembenézniük a várhatóan egyre szárazabb időjárással és a vízkészletek csökkenésével.

Az Eufrátesz, amely Törökországból ered és Szírián és Irakon keresztül éri el a tengert, szennyezett és elszikesedett. Az áradásokat a Törökországban épült gátak és a gyorsan növekvő populáció csökkentik.

Mohammed Okla egy, a közül a majd negyedmillió szír földműves és családjaik közül, akiket az utóbbi 3 évben a szárazság földjük elhagyására kényszerített, áll egy frissen megjelent ENSZ tanulmányban.

A marháim kétharmadát elvesztettem azok után, hogy kiszáradt a kutam - mondta Okla, aki 5 hónappal ezelőtt hagyta el a keleti Hasaka tartományt és most Damaszkusz fő hulladéklerakója mellett egy sátorban él két feleségével és 15 gyerekével együtt. Damaszkusz 30 km-es körzetéből a parasztok többsége a fővárosba költözött és jelenleg sátrakban vagy kalyibákban lakik.

Szíria rendelkezik a régióban az egyik legfejlettebb mezőgazdasággal. A mezőgazdaság adja az ország GDP-jének 20 %-át, fontos a búza, olivaolaj, gyümölcs és zöldségtermesztés, illetve a marhatenyésztés is. A 20 milliós népesség közel fele a mezőgazdaságból él. A jelenlegi aszály követeztében viszont például az Irakkal szomszédos Hasakah tartományban a tervezett 1,9 millió tonnás búzatermés helyett, csak alig 900 ezer tonna búzát takaríthatnak majd be.

A tanulmány szerint a szokatlan szárazság Szíria területének 60 %-át érinti. Az ország mezőgazdasága az elérhető vízmennyiség 90 %-át felhasználja, ugyanakkor az utánpótlást 60 %-ban fúrt kutakból nyerik, melyekben a vízszint drasztikusan lecsökkent.

Ha szeretné, olvassa el további Időhíreinket, kettintson ide!

Hírek, érdekességek

Afrikai forróság után 15 fokos lehűlés
Perzselően indult a július, 7-én több melegrekord is megdőlt. A hőhullám szerdai, 37, 39 fokos tetőzése után pedig markáns hidegfront hozza meg a 15 fokos lehűlést. A front zivatarokkal jár, heves viharokra lehet számítani. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Újra itt a kánikula
A héten a Kárpát-medence területére megérkezik az idei második hőhullám, melynek köszönhetően a hétvégén már 32, 35 között várhatóak a maximum hőmérsékletek.
10 fokos lehűlést hoz a pénteki hidegfront
A rekord meleget hozó, kora nyárias csütörtöki nap után péntek délután egy markáns hidegfront hoz 10 fokos lehűlést szombatra. Az azt követő napokban pedig tartósan a sokéves átlag alatt marad a hőmérséklet. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Milyen lesz a hosszú hétvége időjárása?
A négynapos hosszú hétvégén kezdetben keleten borongós, míg nyugaton változékony időre van kilátás. Szombatig marad az erősen felhős, borult idő, vasárnaptól viszont javulásra számíthatunk, kellemes nyárias idő lesz. Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse velünk augusztus 20-a időjárását!