Kanada GDP-jének csökkenésében is megmutatkozik az éghajlatváltozás

A szövetségi állam gazdaságáért felelős vezető testületek becslése szerint mintegy évi 5 milliárd kanadai dollár kárt okoztak az elmúlt időszakban az ország klímájában bekövetkezett változások.

Kanada gazdasági életében jelentős szerepet vállaló testületek nem régen nyilvánosságra hozott becslése alapján az ország GDP-jére vonatkozólag is igen jelentős negatív hatással járnak a klímaváltozás következményei. A jelentés szerint az éghajlatváltozás a 2010-es évben mintegy 5 milliárd kanadai dollár értékű kárt okozott az észak-amerikai országban. Ez az összeg a szövetségi állam éves költségvetésének kb. 1 százalékát teszi ki, tehát egyáltalán nem tekinthető kevésnek. (GDP: gross domestic product; bruttó hazai termék, egy ország gazdasági teljesítményének jellemzésére használt egyik legfontosabb mutató.)

A jelentésben elsősorban a globális felmelegedés következtében pusztuló erdők, a súlyos árvizek, az alacsonyan fekvő tengeri területek víz alá kerülése, illetve a betegségek bioszférában történő gyorsabb terjedése által okozott közvetlen kárt, illetve az elmaradt hasznot vették figyelembe.

Jelentős mértékű a sarki jégtakaró olvadása a globális felmelegedés miatt

Bár a klímaváltozás hatásai és a konkrét elemi csapások között egyértelmű ok-okozati kapcsolatot megállapítani nem lehet, a környezetvédelemmel foglalkozó kanadai bizottságok szerint minimálisan ekkora kárral járt 2010-ben a szokatlan időjárási jelenségek bekövetkezése. Előrejelzéseik szerint ez az összeg a következő években folyamatosan növekszik majd, és 2020-ra a 20 milliárd, 2050-re akár a 43 milliárd dollárt is elérheti. Véleményük szerint tehát a szélsőséges időjárási jelenségek elleni küzdelem hosszú távú, egyre növekvő gazdasági terhet ró Kanadára.

A téma alapos áttekintése végett egy nemzeti kerekasztal létrehozását szorgalmazzák, és a károk enyhítése céljából a környezetvédelmi előírások sokkal szigorúbb betartását javasolják.

Hírek, érdekességek

Viharos szél, zivatarok, lehűlés – ezt okozza a keddi hidegfront
A hétfői meleg után kedden, a késő délutáni órákban egy markáns hidegfront érkezik a Kárpát-medencébe. A front előtt és a front vonalában is zivatarok pattanhatnak ki, a nyugati és középső tájakon estére nagyobb területen viharossá fokozódik a szél, szerdára pedig megérkezik a lehűlés is. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Újabb hőség - mire figyeljünk?
Az idei nyárra nem lehet panaszuk a nyaralóknak, rövid megszakításokkal szinte végig a kedvükben járt az időjárás. Ráadásként az augusztus is hőhullámmal búcsúzik, mégpedig az idei ötödikkel. A tartós meleg azonban veszélyeket is rejt, ráadásul javában tombol a parlagfűszezon is.
10 fokos lehűlést hoz a pénteki hidegfront
A rekord meleget hozó, kora nyárias csütörtöki nap után péntek délután egy markáns hidegfront hoz 10 fokos lehűlést szombatra. Az azt követő napokban pedig tartósan a sokéves átlag alatt marad a hőmérséklet. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Milyen lesz a hosszú hétvége időjárása?
A négynapos hosszú hétvégén kezdetben keleten borongós, míg nyugaton változékony időre van kilátás. Szombatig marad az erősen felhős, borult idő, vasárnaptól viszont javulásra számíthatunk, kellemes nyárias idő lesz. Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse velünk augusztus 20-a időjárását!