Két újabb gleccser tűnt el

A montanai Glacier Nemzeti Parkból újabb két gleccser húzódott vissza a klímaváltozásnak köszönhetően, és a megmaradtak többsége is eltűnhet 2020-ra.

Az elmúlt évszázad során megfigyelhető melegdeési trend következtében az USA-beli Montana államban fekvő nemzeti park gleccsereinek száma 25-re csökkent. A park gleccserei 1850, az úgynevezett kis jégkorszak vége óta folyamatosan húzódnak vissza. A 20. század elején még 150 gleccsert tartottak nyilván, amiből 37 haladta meg a 10 hektárt, és ezáltal kapott nevet is. Egy 2005-ös tanulmány szerint az utóbbi évtizedek alatt 10 gleccser eltűnt, most pedig újabb kettő jutott erre a sorsra.

Az elmúlt évtizedekben világszerte felgyorsult a gleccserek olvadása, ahogy a globális átlaghőmérséklet emelkedik. Az Alpoktól a Himaláján át Alaszkáig megfigyelhető olvadás jelzi a klíma változását. Egyes gleccserek, mint például a Himalájában találhatók évszázadokig kitarthatnak egy melegebb éghajlat mellett is, a többségre azonban nem ez a jellemző. Az Alpok egyes területein például műanyag burkolattal próbálják meg hidegen tartani a gleccserek felszínét, hogy a rájuk épült síterepeket megóvják.

A nemzeti park legutóbbi két gleccsere, amelyek felülete10 hektár alá csökkent a Miche Wabun és a Shepard nevű gleccser volt. Az 1960-as évek közepe óta mindkettő több mint felére zsugorodott. A park jelenlegi legnagyobb gleccsere a Harrison-gleccser, közel 190 hektáros méretével.

A kutatók szerint a park legnagyobb gleccserei közül néhány 2030-on túl is fennmaradhat, akkorra azonban a helyi ökoszisztéma már visszafordíthatatlan károkat fog szenvedni. Ezek a gleccserek immár 7000 éve képezik részét a tájnak, most pedig néhány évtizeden belül végleg eltűnhetnek.

A magasabb hőmérsékletek és a kisebb gleccserek visszahúzódása miatt veszélybe kerülhetnek a hegyi patakok, ezáltal pedig a horgászatra és a vadvízi evezésre épülő turizmus is. Az idegenforgalom hanyatlása évente közel 1 milliárd dolláros veszteséggel járna a térségben.

Hírek, érdekességek

Hogyan ért véget a nyár negyedik hőhulláma?
Az augusztus 5-én kezdődő, augusztus 16-áig tartó hőhullám volt a negyedik és egyben a leghosszabb is a 2015-ös év nyarán. Egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetőn augusztus 17-étől kezdve már 30 fok alatt várhatóak a csúcshőmérsékletek. A front előtt egy zivatarlánc is kialakult.
Még napokig szélvihar tépázza  az idegeinket
Viharos széllel köszöntött be az idei április, és a következő napokban is országszerte erős, többször viharos lesz a légmozgás. Ez a szervezetet is rendkívül igénybe veszi, cikkünkben nem csak a lehetséges panaszokról, de azok megelőzéséről, enyhítéséről is olvashat!
A nyár leghosszabb hőhulláma véget ér!
A rekord hosszúságúnak számító hőhullám is egyszer véget ér, mégpedig egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetően. A front mentén sokfelé zivatarok várhatóak, felhőszakadás, illetve jégeső kíséretében.
Egy órával kevesebbet alhatunk
Vasárnapra virradó hajnalban kezdetét veszi a nyári időszámítás. Hajnali 2 órakor 1 órával előbbre kell állítani az órákat. A következő napokban átmenetileg felborulhat a bioritmusunk, alvászavarok is jelentkezhetnek. Olvassa el, hogyan védheti ki az óraátállítás kellemetlen hatásait!