Erős hidegfront veszélyezteti a szívbetegeket − humánmeteorológia

Csütörtökön erős változás következik, viharos széllel, erős lehűléssel, nyugaton havazással érkezik a hidegfront. Komoly terhelést jelent az időjárás érzékenyekre, különösen a szívbetegekre, a kismamákra, a reumatikus betegségekben szenvedőkre.

Csütörtökön intenzív változást hoz egy érkező erős hidegfront. Az északnyugati szél viharossá fokozódik, ami migrénes panaszokat okoz az erre érzékenyeknek. Számítani kell rá, hogy a csapadék halmazállapota nyugat felől esőből hóba vált, így a növekvő balesetveszély miatt a közlekedőknek fokozott figyelem szükséges. Az erős hidegfronti hatás nem kedvez a szív és keringési problémákkal küzdőknek, a frissen műtötteknek, és a kismamák is veszélyben vannak, a fokozott görcskészség miatt idő előtt indulhat meg a szülés. Az ízületi panaszokkal küzdők, reumások előre érezhetik a csapadékzóna közeledtét. Ajánlott, hogy csak a szükséges mértékig terheljük a szervezetünket, fontos az étkezésben is követni a könnyen emészthető ételek fogyasztását, a magnézium, kálium pótlásáról tudatosan kell gondoskodni. A légző gyakorlatok sokat segítenek a görcsös állapotok oldásában. A szívbetegeknek ajánlott galagonya tea fogyasztása, ami segíti a szív munkáját.

A légszennyezettség és a szálló por koncentrációja országszerte alacsony, és a következő napokban alig fog változni.

Pénteken is folytatódik a hidegfronti hatás, továbbra is erős szélre kell készülni, így a fejfájásos és reumatikus panaszokra továbbra is számítani kell. Csapadékra elsősorban a keleti és a nyugati országrészben kell számítani, a középső régióban a nap jótékony hatását is élvezhetjük néhány órán keresztül. Nappal is fagypont körül alakulnak a hőmérsékletek, meleg, réteges öltözet ajánlott a szabadtéri tevékenységekhez. A folytatásban is marad az erős fronttevékenység, a szombatra várható kettősfronti hatás a fokozott ingerlékenység mellett már ma is kiválthat koncentráció csökkenést.

Szombaton kettősfronti hatás várható, ami mindkét frontra érzékenyeket érinti. Országszerte várható havazás, aki a szabadban tölti a hétvégét, rétegesen öltözködjön fel, sál sapka kesztyű viselete is szükséges, valamint fordítson gondot az arcbőr védelmére, téli hidratálására is.

További időjárás-érzékenységgel kapcsolatos kérdéseire a www.meteoklinika.hu oldalon kaphat választ.

Hírek, érdekességek

Az évgyűrűk tükrözik a civilizációk fénykorát és hanyatlását
Az utóbbi időben felerősödött a klímaváltozás következményeinek felmérése iránti igény. A klímaváltozás a Kárpát-medencében is egyre érzékelhetőbben borítja fel az évszakok megszokott rendjét, egyre több anomáliát tapasztalunk. Emellett egyre több az extrém időjárási helyzet is. Ezek egészségügyi következményei egyre erősebben érzékelhetők. A Meteo Klinikán is tapasztaljuk, hogy egyre több embernél jelentkeznek a fokozott időjárás-érzékenység tünetei, és egyre erősebbek a tapasztalt panaszok. Ezért a Meteo Klinikán áttekintjük a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket, melyeket cikksorozatunkban teszünk közzé.
CO2-csapdaként működhetnek a mélytengeri árkok

Az olvadó permafroszt gyorsítja a klímaváltozást

Érkezik az újabb hőhullám?!
Az elmúlt napok borongós, esős időjárása után péntektől változás következik be, ugyanis a hőmérséklet csúcsértékei napról napra növekedni fognak. Ez lesz idén nyáron a negyedik hőhullám!