Elromlik az idő a hétvégére

A hét utolsó napjaiban egymást érik a frontok, változékonyra és egyúttal hűvösebbre fordul az időjárás. Hétvégén lesz, ahol csupán 20 fokot mutatnak majd a hőmérők.

A következő 36 órában egymást érik a frontok a Kárpát-medencében. Elsőként ma este érkezik egy hidegfront, ami éjszaka és pénteken elsősorban az északi országrészben okoz csapadékot. A front hatására már sokfelé visszaesnek a csúcsértékek, a Kisalföldön akár 8-10 fokkal is alacsonyabban tetőzhet a hőmérséklet a szerdaihoz képest. Alighogy elhagyja térségünket a hidegfront, nyomában már egy melegfront érkezik péntek este nyugat felől. Ezt többfelé kísérheti majd eső, zápor, néhol zivatar is. A melegfrontot pedig szinte szünet nélkül követi egy újabb hidegfront, ami az északnyugati tájakat már szombat hajnalban eléri.

Mind pénteken, mind szombaton a legtöbb napsütés a déli megyékben várható. Szombaton északon és nyugaton, míg vasárnap már többfelé várható csapadék, ekkor északnyugaton lehetnek hosszabb napos időszakok. Eközben egyre hidegebb levegő áramlik térségünkbe, elsősorban a Dunántúlon lesz ahol, mindössze 20 fokig (vagy akár addig sem) melegszik majd az idő. A mostani hétvégén tehát nem a strandolásé lesz a főszerep.

A jövő hét elején melegebb légtömegek érkeznek, ám változékony marad az időjárás, és több alkalommal alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A jelen számítások szerint a keleti megyékbe térhet vissza pár napra a kánikula.

Hírek, érdekességek

Kánikula várható a héten
A héten igazi nyári időnk lesz. A hétvégén már országszerte 30 fok fölé melegszik a levegő.
Egyre melegebbek a tengerek
A nyári idő megérkezésével sokan mennek a környező tengerpartokra nyaralni. A meleg levegő mellett már a tengerek vízhőmérséklete is sokfelé alkalmas a fürdőzésre.
Tornádók pusztítottak az USA-ban
Vasárnap az Egyesült Államok középnyugati részén több tornádót is megfigyeltek, és egy atomerőmű is leállt.
Melegebb lesz mint Spanyolországban
A hét végéig fokozódik a kánikula. Pénteken és szombaton melegebb lesz a Kárpát-medencében, mint Spanyolországban.