Bőséges csapadékkal érkezett a mediterrán ciklon

Bakonycsernyén már az 50 mm-t közelíti a csapadék, és még nincs vége. Óriási a hőmérséklet-különbség az országban. Holnaptól megnyugszik az idő, ám a napokban gyakoriak lesznek a ködök.

Mára virradóan egy mediterrán ciklon érkezett a Kárpát-medencébe, csapadékosra fordítva az időt. Az első záporok hétfő kora este érkeztek meg a Dunántúlra, helyenként zivatarok is előfordultak. Ezt követően egyre többfelé alakult ki csapadék, reggelre az ország nyugati felét teljesen beborította a csapadékzóna, majd fokozatosan terjeszkedett kelet felé.

A mediterrán ciklonokra jellemző a kiadós csapadék, ami most sincs másképp: a Dunántúlon több helyen hullott már 30, 50 mm eső (pl. Szentgotthárd, Páty, Bakonycsernye), és még van utánpótlás.

Kora délután jó 15 fokos különbség volt az országban: míg Mátészalkán a hőmérséklet elérte a 24 fokot, addig a Dunántúlon többfelé csupán 7, 9 fokot mutatott a hőmérő.


Kedd kora délutáni hőmérséklet-eloszlás

Délután ugyan dél, délnyugat felől átmenetileg szűnik a csapadék, fel-felszakadozik a felhőzet is, miközben északkeletre helyeződik a csapadék súlypontja, de este nyugat felől újból lehet esőre, záporokra számítani. Éjszaka aztán csökken a felhőzet, és reggelig az északkeleti országrész kivételével eláll az eső.  Hajnalban sűrű ködök képződhetnek a Dunántúlon és délen, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet alakulhat ki az éjszaka kezdődő erőteljes melegadvekció hatására.

A napokban anticiklon alakítja az időjárást, és egy Nyugat-Európa felett örvénylő ciklon előoldalán meleg levegő áramlik térségünkbe. Ez fokozza majd a reggeli ködhajlamot, ám az ország nagy részén ezek napközben feloszlanak, és a napsütés hatására gyakran 20 fok fölé melegszik a levegő. Várhatóan az északkeleten, keleten élők lesznek kevésbé szerencsések, ott ugyanis a légmozgás hiányában tartóssá válhatnak a ködök.

Hírek, érdekességek

Jégeső és özönvíz tarolta le a fővárost
Villámcsapások, elárasztott utak, jégverés – ezt hozta a 2015. június 9-én, Budapesten pusztító, több órán át tartó vihar. Az ítéletidő komoly károkat és fennakadásokat okozott a főváros több pontján.
Hófúvás is volt a Dunántúlon!
Egy erős ciklon okozott csapadékos hétvégét hazánkban. A Dunántúlon a havazás mellett erős, viharos északi szél lesz jellemző hétfő reggelig, a hófúvások miatt nem tanácsos útnak indulni! Emellett máshol is kiadós csapadék esett.
40 napos aszályt vagy özönvizet hoz Medárd?
"Ha Medárd napján esik, akkor 40 napig esik" – mondja a népi megfigyelés. Az idén június 8-án volt, ahol felhőszakadással jött a zivatar, de az ország nagyobbik részén egy csepp eső sem esett – ez vajon mit jelent?
Már megint a hétvégén lesz a legrosszabb az idő
Pénteken dél, délkelet felől egy mediterrán ciklon felhő- és csapadéksávja érkezik a Kárpát-medencébe: a jövő hét elejéig tartósan borult, csapadékos idő várható, sőt, a fokozatos lehűlés hatására vasárnapra az eső mindenhol havazásba vált át. Nyugaton ráadásul napokig viharos szélre is készülni kell.