Árvizek Nyugat-Afrikában

Az idei évben a nyugat-afrikai országokat hatalmas árvizek sújtják. Hat államban mintegy 350 ezer embert érint a pusztítás. Az ENSZ jelentések szerint Burkina Faso van a legrosszabb helyzetben.

Burkina Fasoban átlagosan 1200 mm az éves csapadékösszeg. A főváros Ouagadougouban azonban mindössze egy nap alatt 300 mm eső hullott a múlt héten, azaz az éves csapadék mennyiség egy negyede! Ez óriási árvizeket okoz a térségben. Burkina Faso mellett Ghána, Szenegál, Niger, Benin és Guinea területén is árvizek tombolnak.

2007-ben, négy hétig tartó esőzések után, hasonló árvizek pusztítottak a régióban. Akkor közel 300 ember vesztette életét, és mintegy 800 ezren váltak otthontalanná. Az mostani árvizek egyelőre nem követeltek ekkora emberáldozatokat, de Ghánában és Burkina Fasoban már így is legalább 32-en haltak meg, és több mint 150 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. A feltételezések szerint az elkövetkező napokban ezek a számok növekedni fognak.

Az árvizekben sok gabona és jószág odaveszett, az infrastruktúra komoly károkat szenvedett, a víz hidakat és utakat mosott el. Az elektromos hálózat is megsérült.

Emellett, a szakemberek járványok kitörésétől is tartanak.

Hírek, érdekességek

Erőteljes melegedéssel kezdődik az új év
Eddig igazi télben még nem volt részünk, hó is alig hullott. Úgy tűnik, a tél 2012-ben is tovább várat magára.
Fákat, épületeket rongált meg a szélvihar
Hozzánk, és a Brit-szigetekre is menetrend szerint érkezett meg a szélvihar. Károk is keletkeztek, a fákat és épületeket is megrongált a tomboló szél.
Frontok jönnek-mennek a Kárpát-medencében
A következő napokban igen változékony időre van kilátás a Kárpát-medencében, egymást érik az időjárási frontok.
Egymást követik a viharciklonok az Atlanti-óceánon és Nyugat-Európában
Az Atlanti-óceán felett kialakult markáns ciklonban örvénylő légtömegek hatására egymást követik a viharos időjárást okozó frontok a Brit-szigeteknél és Nyugat-Európában.