RÉSZLETES ELŐREJELZÉS:
Péntek: Reggel még erősen felhős vagy borult lehet az ég, majd északnyugat, nyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, így napközben már jellemzően rövidebb-hosszabb napos időszakokra is számíthatunk a felhőátvonulások mellett. Éjjel, reggel a frontális csapadék kelet felé elvonul, addig szinte országszerte várható eső, zápor, néhol zivatar, főként északon kiadósabb mennyiség eshet. A front mögött elszórtan fordulhat elő zápor, illetve egy-egy zivatar. A nyugatias szelet erős, északon viharos lökések kísérhetik. Kora reggel 7, 14, délután 12, 18 fokot mérhetünk.
Itt követheti pontosabban a fronthelyzetet.
Szombat: Hajnalra a kevésbé szeles nyugati, délnyugati tájakon köd, rétegfelhőzet képződhet. Napközben ezek feloszlását jobbára gyengén vagy közepesen felhős idő követi. Helyenként zápor előfordulhat. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Kora reggel 0, +7, délután 12, 17 fok várható.
Vasárnap: A nyugati tájakon pára, köd képződik, amelyek feloszlanak. Eközben dél, délnyugat felől beborul az ég és egyre többfelé várható eső. A legtöbb napsütés az északi, északkeleti országrészben lesz és ott estig nem valószínű csapadék. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad. Hajnalban 0, +7, délután 11, 16 fokot mérhetünk.
Hétfő: Reggelre csökken, majd estétől megint növekszik a felhőzet, a legtöbb helyen legalább néhány órára kisüt a nap. Helyenként fordulhat elő záporos csapadék. A nyugatias szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet -1 és +8, a csúcsérték 8 és 14 fok között alakul.
Kedd: Közepesen vagy erősen felhős idő valószínű szórványosan esővel, záporesővel. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet -1 és +7, a csúcsérték 8 és 14 fok között alakul.
Mai javaslatunk, ha még nem tette:
Javaslatunk: Válassza a kényelmes megoldást! Ha időben szeretne értesülni a fronthelyzetről, és ha valóban megoldást keres fejfájására, alvásproblémáira vagy egyéb megoldatlan panaszaira, akkor iratkozzon fel ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐNKRE! Ebben napi TÜNETNAPLÓT is küldünk, ami segít Önnek abban, hogy megoldást találjon régóta megoldatlan bajaira. Vegye igénybe szakértő segítségünket!
Feliratkozom az ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐRE! »