A vulkáni por lenne a megoldás?

A brit Royal Society az utóbbi időben nagy energiákat fordít vulkánkitörések szimulációjára, ugyanis a klímaváltozás problémájának egy lehetséges megoldását a vulkáni hamu hőmérséklet-csökkentő hatásában látják.

A kutató intézet egy nagyszabású programot kíván elindítani a világ tudósainak összefogásával, melynek keretében a Föld éghajlatát mesterséges eszközökkel kívánják befolyásolni. Az ötlet talán nem meglepő, miután a világ vezetői csak nehezen tudnak egyezségre jutni az üvegházgázok kibocsátásának mérséklésével kapcsolatban. Az elgondolás egyben alternatívát is biztosítana a kormányok számára, amennyiben a decemberi koppenhágai csúcstalálkozón nem sikerül megállapodni az emisszíó csökkentésben.

A Királyi Társaság javaslata az, hogy kéntartalmú, úgynevezett aeroszol részecskéket juttassanak a légkör felső rétegeibe. Az elgondolás alapját elsősorban a Mount Pinatubo 1991-es kitörése szolgáltatja, amikor is mintegy 20 millió tonnányi kénrészecske került az atmoszférába, és ez közel 0,5 fokkal csökkentette a globális átlaghőmérséklet, míg kimosódott a légkörből. A szulfid részecskék ugyanis visszaverik a Napból érkező rövidhullámú sugárzás egy részét, így az nem jut le a földfelszínre, és nem fordítódik a légkör felmelegítésére. A vulkáni eredetű por hűtő hatása általában, a kitörés erősségétől és a légkörbe került hamu mennyiségétől függően, 1-2 évig érezhető.

Hírek, érdekességek

Az évgyűrűk tükrözik a civilizációk fénykorát és hanyatlását
Az utóbbi időben felerősödött a klímaváltozás következményeinek felmérése iránti igény. A klímaváltozás a Kárpát-medencében is egyre érzékelhetőbben borítja fel az évszakok megszokott rendjét, egyre több anomáliát tapasztalunk. Emellett egyre több az extrém időjárási helyzet is. Ezek egészségügyi következményei egyre erősebben érzékelhetők. A Meteo Klinikán is tapasztaljuk, hogy egyre több embernél jelentkeznek a fokozott időjárás-érzékenység tünetei, és egyre erősebbek a tapasztalt panaszok. Ezért a Meteo Klinikán áttekintjük a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket, melyeket cikksorozatunkban teszünk közzé.
CO2-csapdaként működhetnek a mélytengeri árkok

Az olvadó permafroszt gyorsítja a klímaváltozást

Hűvös júniusi napok
Jóval hidegebb volt az elmúlt napokban, mint egy átlagos nyári napon, ugyanis néhány napon keresztül egy hidegfront felhőzete befolyásolta hazánk időjárását.