Szombaton lesz a Föld-Hold rendszer napközelben

Mint minden évben, így idén is január 4-én, azaz most szombaton lesz a Föld-Hold rendszer a legközelebb a Naphoz.

 

Minden évben január 4-ére esik a Föld-Hold rendszer napközelpontja, vagy más szóval perihéliuma (a „peri” görögül közelit, a „Helios” pedig a görög napistent jelenti). Ez az a pont, ahol egy heliocentrikus (azaz Nap-középpontú) pályán keringő égitest a Nap körüli keringése során a legközelebb kerül a Naphoz. Ellentéte, azaz egy adott égitest pályájának a Naptól legtávolabbi pontja a naptávolpont, vagy aphélium, amely a Föld-Hold rendszer esetén mindig július 5-re esik.

Nem véletlen, hogy a fentiekben a Föld-Hold rendszernek, nem pedig a Földnek a napközel- és naptávolpontjáról beszélünk. Különbséget kell tennünk ugyanis a Föld-Hold rendszer közös tömegközéppontja illetve a Föld középpontja Naphoz legközelebbi pozíciója között. Ez utóbbi a Föld-Hold kepleri pályája január 4-i perihéliumától (hasonlóan a július 5-i aphéliumához) ±2 nappal térhet el, egyrészt a Hold pillanatnyi helyzete, másrészt a szökőévi nap eltolódása miatt.

A Föld napközelpontja (perihéliuma) 147,1 millió km-re, naptávolpontja (aphéliuma) pedig 152,1 millió km-re található a Naptól.

Az aphéliumtávolság és a perihéliumtávolság (a két pont Naptól vett távolsága) különbsége annál nagyobb, minél nagyobb a pálya excentricitása, azaz minél „lapultabb” a Föld ellipszis alakú pályája. Ennek megfelelően az üstökösökre általában jellemző a nagy különbség, mivel azok pályája igencsak „elnyújtott”. Kepler második törvényénye alapján a perihéliumban a legnagyobb, míg értelemszerűen az aphéliumban a legkisebb az égitest pályasebessége.

Annak ellenére, hogy ilyenkor van a Föld a legközelebb a Naphoz, a sokéves átlaghőmérsékletek alapján a január a leghidegebb hónap az északi féltekén. Ennek oka, hogy sokkal inkább a Föld tengelyének dőlésszöge, mintsem a Naptól vett pillanatnyi távolság határozza meg az évszakos átlaghőmérsékletet a Földön.

 

A perihélium és aphélium, valamint a perigeum és az apogeum (a Hold Föld körüli pályájának Földhöz legközelebbi, illetve legtávolabbi pontja) helyzete. (Az eredeti kép forrása: solarsystem.nasa.gov)

Hírek, érdekességek

Eső áztatta nyugat
A tegnap kezdődött záporokból, zivatarokból a nyugati országrészben, Bakonycsernyén, Körmenden és Szentgotthárdon mértük eddig a legtöbb csapadékot.
Egy nap alatt bő egy havi csapadék hullott Hongkongban
Hármas erősségű tájfun csapott le Kína déli partvidékére. Hongkongban több mint egyhavi eső hullott hatásara, és további kiadós csapadék kíséri útját.
Sokakat megviselhet keddtől a fülledt nyár
Hétfőn még sok napsütés, kellemes idő várható, keddtől azonban fülledtté válik a levegő a Kárpát-medence fölött. Markáns légköri frontok ugyan nem érkeznek, ám minden nap készülhetünk záporokra, zivatarokra – akár a trópusokon.
A héten újra jön a kánikula
A hullámvasút-időjárás folytatásaként hétfőtől ismét erőteljesnek mondható melegedés kezdődik. Azonban nemcsak enyhe, de egyúttal továbbra is nedves légtömegek lesznek jelen a Kárpát-medencében, így gyakoriak lesznek a záporok, zivatarok.