A sarki jégtakaró olvadása Alaszka partjaira kényszeríti a rozmárokat

Több tízezer rozmár érkezett Alaszka északnyugati tájaira, mert az úszó jégtáblák, amelyeken pihenni szoktak mind elolvadtak.

A rozmárok az Északi-sark tengervizeinek élőlényei, akik életük több mint kétharmadát a vízben töltik, ennek ellenére, ha tehetik, kerülik a nyílt tengert. Főként a partok közelében mozognak, és a vízben úszó jégtáblákon pihennek meg.

Amerikai kutatók állítása szerint, a rozmárok idén szokatlanul nagy számban jelentek meg az Egyesült Államok északi tagállamának, Alaszkának a partjai mentén. Habár az eset nem példanélküli, hiszen korábban két alkalommal is, 2007-ben és 2009-ben is rozmárok özönlötték el a térséget. Erre a jelenségre magyarázatot adhat, hogy 2007 nyarán az északi sarki jég kiterjedése rekord kicsi volt, és ezt követően a 2009-es évben tapasztalt olvadás is bőven meghaladta az átlagosnak mondhatót.

Antony Fischbach, a U.S. Geological Survey biológusa az Associated Press munkatársának egy telefoninterjúban elmondta, hogy Alaszkánál a tengerparti terültekre, mintegy 1,6 kilométer hosszan rozmárok zsúfolódtak fel, számuk több tízezerre becsülhető. A kutatók most attól tartanak a leginkább, hogy a nagy, közel egy tonnás nőstények a tumultusban agyonnyomják a kisebb példányokat és a borjakat. Ennek elkerülése érdekében a U.S. Fish and Wildlife Service szeretné megváltoztatni a térség fölött a légi útvonalat, hogy a repülőgépek ne zavarhassák meg az állatokat, valamint arra kérik a helyieket, hogy ne vigyék túlzásba az állatok vadászatát.

Fischbach elmondta, hogy a kutatók nem tudják pontosan, hogy meddig maradnak az állatok a térségben, de a környező vizek elegendő táplálékot biztosítanak a partra szorult állatoknak.
Normális esetben nyáron a hím rozmárok felúsznak a Bering-tengerbe, míg a nőstények, az Alaszkától északra található Chukchi-tengerben nevelik a borjakat. A nőstény állatok az úszó jégtáblákon pihennek, és onnan merülnek alá a tengerbe, táplálék után kutatni. Ha hiányoznak ezek a jégtáblák, az állatok kénytelenek a partra úszni, és nap mint nap ingázni a táplálékforrás és a borjaik között. Így hozható kapcsolatba a sarki jég olvadása és a rozmárok megjelenése Alaszkában.

Mark Serreze, a National Snow and Ice Data Center igazgatójának állítása szerint a Chukchi-tenger jégtábláinak ilyen mértékű olvadása meglepte a kutatókat, mert az elmúlt télen sok jégtábla sodródott a térségbe, amelyek azonban mostanra mind eltűntek. Véleménye szerint sajnos egyre több ehhez hasonló nyárra kell felkészülni a térségben, mert az északi sarki jégmezők helyreállásának egyelőre nincs jele.

Hírek, érdekességek

Káprázatos felvétel készült a Szaharáról
Földünk legnagyobb sivataga felett a felhők egy fátyolos tenger benyomását keltették.
Északon 20 centi hó hullott, és a fővárosban is szakadt
Nyugaton és északon szerdán hajnali négy körül kezdődött a havazás. Az északi megyékben a 20 centit is elérte a friss hótakaró. A szél főként keleten okoz hófúvást.
Hihetetlen felvételek az iráni sósivatagról
Irán középső vidékén egy hatalmas sivatag terül el, amit csak Nagy Sósivatagként emlegetnek. A vidékről látványos felvételek készültek az űrből.
Sokfelé esett az országban
Vasárnap estétől egyre többfelé alakult ki csapadék az érkezett hidegfront hatására, ami még zömmel eső formájában hullott. Ma már egyre inkább havas eső, hó várható.