Program-körkép

Az elkövetkező napokban sem maradunk szabadtéri programok nélkül. Ezek közül néhány nagyobb rendezvényt említenénk. Az ínyencek vagy épp sportolni vágyók is megtalálhatják a számukra megfelelőt.

Holnap, azaz pénteken kezdődik a tél legnagyobb szabadtéri rendezvénye, a Budapesti Karácsonyi Vásár a belváros szívében, a Vörösmarty téren. Több mint egy hónapon keresztül várják forralt forral, kürtös kaláccsal, különféle ajándéktárgyakkal és egy óriás karácsonyfával a vásárlókat, vagy épp csak az ünnepi fényekben gyönyörködni vágyókat.

A hurkakedvelők örömére november 21-én, szombaton kerül megrendezésre Somogy megyei Szenna településen a III. Szennai Hurkafesztivál és Nyársdugóvers Mondó Verseny. Az ide látogatókat a hurkakóstolás mellett számos látnivalóval, valamint népi és kulturális műsorokkal várják. A rendezvény ingyenesen megtekinthető.

Aki pedig inkább a sportoknak szeretne hódolni, az a jövő hét folyamán ezt kedvezményesen megteheti. A november 23. és 29. között megrendezésre kerülő Fitnesztermek Hete nevű rendezvény sorozatban számos fővárosi és vidéki fitneszterem, jóga és pilates stúdió vesz részt. A belépőjegy ára 1500 forint, melyért cserébe egy alkalommal egy termet látogathatunk meg, a hét folyamán azonban ugyanezzel a jeggyel több termet is kipróbálhatunk.

Hírek, érdekességek

Súlyos áradásokra számítanak az Egyesült Államokban
A kemény tél után fölhalmozódott hatalmas hótömeg kiterjedt áradásokat fog okozni tavasszal az Egyesült Államok középnyugati részén, valamint Iowa államban a NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet) kutatói szerint.
Rekordmeleg és száraz nyár Perthben
Véget ért február és ezzel véget ért a nyár is Ausztráliában. Perthben az idei nyár rekord meleget és szárazságot hozott.
Súlyos aszály sújt milliókat Kínában
Kína délnyugati részén millióknak nem jut elegendő mennyiségű ivóvíz, miután olyan súlyos aszály sújtja a térséget, amelyre száz éve nem volt példa. A hónapok óta tartó száraz időszak következtében több folyó kiszáradt, és hatalmas termőterületeket kerültek veszélybe.
Rendkívül korai forróság Líbiában
Líbia északi részén hétfőn a hőmérséklet több mint 15 fokkal meghaladta az ilyenkor megszokott értéket. A 40 fokos hőség a térségben ritkán fordul elő június előtt.