Néhány kép és videó az utolsó februári havazásról

Kedden hajnalban nyugaton, majd a középső megyékben is havazott, amely a Dunántúlon már délután egyre inkább havas esőbe ment át. A keleti megyékben délután érte el a hóesés.

Így gyarapodott hó a Fejér megyei Soponyán a délelőtti órákban (idojarasl.hu videó)

A déli órákban az ország középső harmadán még fagyos volt a levegő, miközben a nyugati határszélen helyenként már a 6 fokot is megközelítette a hőmérséklet. A Tiszántúlon ennél alacsonyabb, de fagypont fölötti értékek voltak jellemzőek.

A középpontjával a Norvég-tenger és Skandinávia
térségében
örvénylő ciklonrendszer melegfrontja hajnalban érte el az országot, és
északnyugat felől egyre többfelé kezdődött havazás. Reggel 6-fél 7
tájban a csapadéksáv már átlépte a Duna vonalát is, ekkor már a
fővárosból is jelentettek
hóesést. Később Budapesten is nagy pelyhekben hullott a hó.

Az ország nagyobbik felén beborult az ég,
ugyanakkor a Tiszántúlon és északkeleten még a déli órákban is csak
kevés felhő volt az égen. Délután már ott is megnövekszik a felhőzet, de
a
Tiszától keletre az esti órákig száraz idő valószínű, majd esni kezd a
hó.

Mindeközben a front mögött melegebb levegő áramlik a
Kárpát-medencébe, így előbb a nyugati határszélen, majd estére a középső
megyékben is havas eső, eső váltja fel a havazást. A Bécsi–medencében már kora reggel elkezdődött a
halmazállapot-váltás, és Bécsből gyenge esőt jelentettek, de már a Nyugat-Dunántúlon is többfelé az eső esik.

Kedd reggel a nyugati országrészben sokfelé fehér tájra ébredhettek az ott élők (idojaras.hu kameraképek):

Mosonmagyaróvár

Tapolca

Mór

A délelőtt folyamán szépen kifehérdett a táj Pesten is (Zugló)

Hírek, érdekességek

Káprázatos felvétel készült a Szaharáról
Földünk legnagyobb sivataga felett a felhők egy fátyolos tenger benyomását keltették.
Északon 20 centi hó hullott, és a fővárosban is szakadt
Nyugaton és északon szerdán hajnali négy körül kezdődött a havazás. Az északi megyékben a 20 centit is elérte a friss hótakaró. A szél főként keleten okoz hófúvást.
Hihetetlen felvételek az iráni sósivatagról
Irán középső vidékén egy hatalmas sivatag terül el, amit csak Nagy Sósivatagként emlegetnek. A vidékről látványos felvételek készültek az űrből.
Sokfelé esett az országban
Vasárnap estétől egyre többfelé alakult ki csapadék az érkezett hidegfront hatására, ami még zömmel eső formájában hullott. Ma már egyre inkább havas eső, hó várható.