Megkezdődtek a tárgyalások

Hétfőn megkezdődött a Koppenhágában két héten keresztül, december 7-18. között tartó, eddigi legnagyobb nemzetközi klímakonferencia.

A dán fővárosban megrendezésre kerülő klímacsúcsra közel 15 ezer látogatót, valamint számos tüntetőt várnak.

A jelenleg érvényben levő Kiotói Egyezmény 2012-ben jár le, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A koppenhágai konferencia elsődleges céljai, hogy a legnagyobb kibocsátók részvételével egy újabb egyezmény keretében közös döntés szülessen az emisszió csökkentés terén, hogy több milliárd dolláros segélyben részesítsék a szegényebb nemzeteket, illetve, hogy támogassák a zöld technológiák elterjedését a globális klímaváltozás elleni küzdelem részeként. A konferencián a világ számos pontjáról 192 ország képviselője jelenik meg, többek között az amerikai elnök, Barack Obama vagy a német kancellár, Angela Merkel is.

Az előzmények fényében igen nehézkesnek ígérkezik a megegyezés a fejlett és fejlődő államok között húzódó ellentéteknek köszönhetően. A remény azonban él, főképp miután vasárnap Dél-Afrika bejelentette, hogy hajlandó 34 százalékkal csökkenteni kibocsátását 2020-ig, amennyiben a gazdagabb országok pénzügyi és technológiai segítséget nyújtanak ehhez.

Emellett több más ország vezetői is pozitívan állnak a kérdéshez. India például arra vállalkozna, hogy 2020-ig CO2-kibocsátását 25 százalékkal csökkentené a 2005-ös évhez képest.

A legnagyobb üvegházgáz kibocsátással rendelkező Kína és Egyesült Államok a közelmúltban szintén hangot adott emisszió-csökkentő célkitűzéseinek.

Az USA üvegházgáz kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest 17 százalékkal kívánja csökkenteni 2020-ig, 2030-ig pedig 42 százalékkal mérsékelné a kibocsátást. Kína vélhetően arra tesz majd javaslatot a találkozón, hogy 2020-ig 40-45 százalékkal csökkenti az emisszióját 2005-höz képest.

Hírek, érdekességek

Hidegfront okoz megterhelést és sok csapadékot
Kedden egy újabb hidegfront érkezik hazánkba, amely országszerte kiadós csapadékot fog okozni, valamint humánmeteorológiai szempontból igencsak megterheli szervezetünket.
25 centi friss hó Németországban
Intenzíven havazott az éjjel a német hegyvidékeken, 600 méterre csökkent a hóhatár.
Tartós fényhiány jellemzi majd október második felét is?
Az elmúlt időszakban általában országszerte erősen felhős, borult volt az ég. A tartós fényhiány miatt sokszor lehangoltabbak, fáradékonyabbak lehettünk a megszokottnál. Vajon ez várható egész októberben? A következő napok várható időjárásáról többet megtudhat, ha elolvassa cikkünket!
Rekord gyenge volt az idei atlanti hurrikánszezon
A 2013-as volt az elmúlt 30 év legkevésbé aktív hurrikánszezonja. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az idei elvárásokat, és az azokat megcáfoló gyenge szezon okait.