Markáns hidegfront

Nyugat felől markáns hidegfront érkezik térségünkbe erős széllel, esővel, záporral, néhol zivatarral. Mögötte hétfőn már kisüt a nap, de jelentős lehűlés várható.

Vasárnap délután fél 3-kor már a határainknál járt az a hidegfront, melyet akár "évszakváltónak" is nevezhetünk. Az elmúlt hetekben a többször napos időben általában 25 fok köré melegedett délutánonként a levegő, késő nyárias hangulatot teremtett a sok napsütés. Az ország nagy részén még szombaton is nyári nap volt (azaz a maximumhőmérséklet elérte a 25 fokot). A front mögött azonban jelentős lehűlésre van kilátás: Kárpát-medence szerte csupán 15 fok köré melegszik a levegő hétfőn és kedden, ez pedig már tényleg az őszt idézi, sőt, pár fokkal az átlagos alatt alakul a hőmérséklet. A reggelek is igen csípősek lehetnek: a ködfoltok mellett helyenként a talajmenti fagyok is megjelenhetnek.

21 órára elérte a Tiszántúlt a hidegfront, és ott okozott esőt, záport, zivatart. Mögötte továbbra is erős, helyenként viharos lökésekkel kísért szél tombol. Hajnalra a keleti területeken is megszűnik a csapadék. A kevés felhő és a beáramló hideg levegő hatására igen csípősnak ígérkezik a reggel.

Fél 8-kor a front már a Duna Tisza közén járt, közben északnyugaton elállt az eső. A szél viszont egész este erős marad, csak reggelre mérséklődik átmenetileg a légmozgás. Még holnap is többfelé lesznek élénk széllökések.

Egész Európában szinte csak a front mentén villámlott a koraesti órákban, ezek közül sok a Kárpát-medence területén csapott be. A Blitzortung.org európai villámtérképe mutatja a 7 óra előtti körképet. Közben Budapest 18. kerületében 10 perc alatt 6,7 mm esőt mért az ICI Zrt. csapadékmérője a zivatarból.

A Bakonyban viharos szél tombol este 6 órakor: Kecskéden 58 km/órás széllökést regisztrált műszerünk, közben a középső és nyugati országrészben egyre több helyen esik az eső, zivatarok is kialakultak. A légmozgás a front kelet felé haladásával mind több helyen erősödik meg és fordul északnyugati irányba.

Körmendet erős széllel negyed 6 körül érte el a front felhőzete és csapadéka: a hőmérséklet 10 perc alatt 6 fokot esett, hőtérképünkön pedig jól látszik, hogy most pedig már csak 12 fok van (15:35 UTC).

5 óra körül érte el Budapestet egy heves záportömb, melyet egy-két helyen villámlás és mennydörgés is kísér. A szél tovább erősödött, a hideg levegő pedig lassan elárasztja a Dunántúlt, és a Bakonyban is több fokot esett rövid idő alatt a hőmérséklet.

A Kisalföldön fél 5-kor már többfelé esik az eső, záporok is kipattantak, de a hőmérséklet még nem esett vissza, 20 fok körül mutatnak a hőmérők. A szél már délnyugati, fokozatosan nyugativá válik, és erősödik is. Közben a Bakonyban is záporok alakutak ki, egyre többfelé hasonló égkép lesz jellemző, mint amit az ICI Zrt. Bakonycsernyén kihelyezett kamerája észlet:

A sat 24 látható tartományban készült műholdképén szépen kivehető Ausztria felett a front felhőzete (14:15):

Hírek, érdekességek

CO2-csapdaként működhetnek a mélytengeri árkok
Az utóbbi időben felerősödött a klímaváltozás következményeinek felmérése iránti igény. A klímaváltozás a Kárpát-medencében is egyre érzékelhetőbben borítja fel az évszakok megszokott rendjét, egyre több anomáliát tapasztalunk. Emellett egyre több az extrém időjárási helyzet is. Ezek egészségügyi következményei egyre erősebben érzékelhetők. A Meteo Klinikán is tapasztaljuk, hogy egyre több embernél jelentkeznek a fokozott időjárás-érzékenység tünetei, és egyre erősebbek a tapasztalt panaszok. Ezért a Meteo Klinikán áttekintjük a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket, melyeket cikksorozatunkban teszünk közzé.
Az olvadó permafroszt gyorsítja a klímaváltozást

Az évgyűrűk tükrözik a civilizációk fénykorát és hanyatlását

Érkezik az újabb hőhullám?!
Az elmúlt napok borongós, esős időjárása után péntektől változás következik be, ugyanis a hőmérséklet csúcsértékei napról napra növekedni fognak. Ez lesz idén nyáron a negyedik hőhullám!