Markáns hidegfront érkezik

Délután nyugat felől erős hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amely hideg, szeles, csapadékos időt hoz.

Észak-déli kiterjedéssel egy hosszan elnyúló, hullámzóna
frontrendszer szeli át Európát Skandináviától a Földközi-tenger középső
medencéjéig. Ennek hidegfronti szakasza vonul át az elkövetkező 48 órában
Közép- és Kelet-Európa felett. Hazánk északnyugati határszélét a front a déli,
kora délutáni órákban éri el. Záporok, zivatarok már a front előtt is
kialakulhatnak, a front érkeztével pedig egyre többfelé várható csapadék. Kora
estétől a nyugati határszélen már tartós eső valószínű.


Forrás: Sat24.com

A csapadékzóna fokozatosan halad kelet felé, a Nyírségben
pedig csak csütörtök este szűnik meg az eső. Az északnyugatira forduló szél
megerősödik, gyakran viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések elérhetik
75-80 km/órát.

A front hatására jelentősen visszaesik a hőmérséklet.
Keleten ma még a 28, 29 fokot is elérheti a csúcsérték, északnyugaton közben
20, 22 fok körül alakul a maximum, a front érkeztével pedig rohamosan hűlni
kezd a levegő. Csütörtökön ezzel szemben a naposabb Dunántúlon 16, 18 fokra
lehet számítani, míg a tartósan esős keleti, északkeleti tájakon csupán 10 fok
körül tetőzik a hőmérséklet.

Péntektől a hajnalok is igen hidegre fordulnak, fagypont
közeli értékek is ígérkeznek.

Hírek, érdekességek

Jeget csinál Mátyás?
Február 24-e Mátyás napja. A néphagyomány szerint ha jeget talál, azt "megtöri", ha viszont nem talál, akkor csinál.
Szélsőséges január
Rendkívül szélsőséges hőmérsékletek jellemezték 2014 első hónapját, tavasz és kemény tél is megjelent csaknem egy hét leforgása alatt.
A Mátrában utoljára lehet síelni, reggel hidegrekordok dőlhetnek
A hosszú hétvégére bőven hullott eső és hó. A Mátrában vasárnapig tart nyitva a sípálya, a hétvége hátralévő részében az időjárás is kedvezőbb lesz, de vasárnapra virradóan hidegrekordok dőlhetnek.
Rekord vastag a hóréteg a mátraszentistváni sípályán
Mátraszentistvánon 2004-ben nyílt meg a sípálya, és a kezdetek óta ott még sosem volt ilyen vastag a hótakaró.