A kutatások kiindulópontját az adta, hogy a korai eredmények alapján az óceán mélyén húzódó hasadékok igen hatékony CO2-nyelőként működhetnek, így a korábban feltételezettnél nagyobb szerepet játszhatnak bolygónk kémiájának és klímájának alakításában.
A kutatást Ronni Glud, a Dél-dániai Egyetem és a Skót Tengeri Tudományok Egyesületének professzora vezette. Brit, német és japán kutatókból álló csoportjának első alkalommal sikerült ilyen mélységekben kifinomult méréseket végezni a CO2-elnyelésre vonatkozóan. Ehhez egy titánból készült landoló egységet használtak, ami ellen tudott állni az óriási nyomásnak.
A landoló egységet egy hajóról indították útnak, majd az 3 óra elteltével érkezett meg az óceán fenekére. Itt előre beprogramozott kísérleteket, méréseket hajtott végre, majd megszabadulva nehezékétől, visszatért a felszínre. A tesztekből a kutatók megbecsülhették a mélyben lévő szén mennyiségét. Lényegében a halak és algák által termelt szerves anyag tartalmat vizsgálták, ami leülepszik a talapzatra és eltemetődik, vagy elfogyasztják a baktériumok és lebontódik.
Az eltemetett, illetve lebontott arányból meg lehet határozni az óceánban és a légkörben lévő oxigén és szén-dioxid koncentrációját, ami rávilágít arra, hogy a világóceán milyen hatékony szénnyelőként működik a globális szénkörforgásban.
Ezt a hatékonyságot korábban már megvizsgálták az abisszális (mélytengeri) síkságokra (4,5 és 5, 5 km mélység között található hatalmas, sík óceáni területek) vonatkozóan, az óceán mindössze 2 %-át kitevő mélytengeri árkok szerepét azonban mindeddig homály fedte. Pedig kis arányuk ellenére igen fontos szerepük lehet, hiszen valószínűsíthető, hogy egyfajta széncsapdaként viselkednek, jóval több szerves üledéket halmozva fel, mint az óceán más részei.
Glud és csoportjának eredményei ezt látszanak alátámasztani, ráadásul ezekben a hasadékokban sokkal több szenet bontanak le a baktériumok, mint az 4-6 km mélyen elterülő síkságokon. Végeredményben tehát egy új, mélytengeri CO2-nyelő került felfedezésre.
A tenger fenekén húzódó árkok már korábban is okoztak meglepetést a tudósoknak. Néhány éve arra derült fény, hogy ezekben az ellenségesnek tűnő térségekben jóval gazdagabb élővilág lakozik, mint gondolták. Az Aberdeeni Egyetem Óceánkutató Laborjának munkatársai 2008-ban lencsevégre kapták az eddigi legnagyobb mélységben látott halfajt. A halraj 7,7 km mélyben úszott a Japán-árokban, és az is kiderült, hogy más állatfajok, mint pl. a felemáslábú rákok is nagy számban élnek még mélyebben.
