Karácsonyi vihar és káosz Nagy-Britanniában

Több ezer ember karácsonyát „tette tönkre” a Dirk névre keresztelt viharciklon Angliában, miután a heves szélviharok és áradások Britannia-szerte áramkimaradásokat és közlekedési káoszt okoztak.

Úgy látszik, hogy 2013. utolsó
negyedéve a viharciklonokról lesz emlékezetes Nagy-Britanniában. A Dirk
elnevezésű viharciklon éppen Szenteste előtt csapott le a Brit-szigetekre,
elrontva ezzel több ezer ember karácsonyát.

A viharban a légnyomás egészen
930 hPa-ig süllyedt – ennek is köszönhetően a legerősebb széllökések elérték a
150 km/órát. A viharos szél országszerte jelentős áramkimaradásokat okozott:
mintegy 300 ezer (!) ember maradt áram nélkül Szenteste, és még karácsony első
napjának reggelén is mintegy 50 ezer otthonban nem volt áram. A London környéki
repülőtereken káosz uralkodott, a járatok több órát késtek, vagy el sem
indultak. De az utakon és a vasúton sem volt jobb a helyzet: sínekre dőlt fák
és országszerte jelentős késések hátráltatták az utazókat abban, hogy időben
eljussanak szeretteikhez. A
viharban legalább öt ember életét vesztette és több tucat embert kellett
kimenteniük a tűzoltóknak, miután az autóikban rekedtek az áradások miatt.

A MODIS műhold képe a Dirk viharciklonról. Forrás: sat.dundee.ac.uk

Jelenleg is több ezer ember megfeszítve
dolgozik azon, hogy az országban helyreálljon az áramszolgáltatás és a
közlekedés, és hogy az emberek minél előbb eljuthassanak oda, ahol a karácsonyt
szerették volna tölteni. A viharos szél és a heves esőzések azonban
előreláthatólag még a hétvégéig sokfelé fognak fennakadásokat okozni Írország
és az Egyesült Királyság területén is.

A Nagy-Britanniában 25-én reggelig mért legerősebb
széllökések km/órában. Forrás: weatheronline.co.uk

Hírek, érdekességek

Rekord hosszú hőségriadó
2015 augusztusa a Magyarországon valaha volt leghosszabb hőségriadóval nyitott! Korábban még soha nem rendeletek el 11 napon át tartó riasztást, amiből 6 napon a legmagasabb fok van érvényben.
Viharos hidegfront jön!
A 36 fokos forróság után erős hidegfront hozza meg a lehűlést, sokfelé heves viharok tombolnak. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Villámgyors volt ez a hidegfront
Február 8-án, vasárnap hajnali fél egykor megérkezett hazánkba egy rendkívül gyorsan mozgó, markáns hidegfront, ami már el is hagyta déli határainkat. A hét utolsó napján többfelé van havazás, hózápor, ami az erős, sokfelé viharossá fokozódó széllel ismét hófúvást okoz a Dunántúlon, csak indokolt esetben üljenek autóba!
Éjjeli(!) melegrekordok, 20 fok és gyönyörű színek a tél közepén
Mindössze 10 napot kellett várni 2015-ben az első hőmérsékleti rekordra: január második hétvégéjén egymás után dőltek meg a budapesti és az országos melegrekordok – a többségük ráadásul éjjel! A különleges szombati napot a többfelé előforduló szivárvány és a gyönyörű naplemente koronázta meg.