Jön az igazi tél!

A hétvégére megérkezik hazánkba a sokak által már nagyon várt igazi tél: ma északkeleten – idén először! – elkezdett havazni.

Idén a tél még nem mutatta meg igazi arcát hazánkban: az év első három hete rendkívül enyhének bizonyult, nem csak a Kárpát-medencében, de Európa nagy részén is, többfelé már-már tavaszias volt az idő. Jól jelzi ezt, hogy sokfelé kinyíltak a virágok és kirügyeztek a fák. Volt olyan nap ebben a hónapban, amikro délen 15 fokot mutattak a hőmérők!

Ezen a héten azonban határozott változás áll be időjárásunkban: kedden kezdődött az a fokozatos, lassú lehűlés, amelynek eredményeképpen a hétvégétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet lesz a Kárpát-medencében. Visszatérnek a hajnali fagyok, sőt, vasárnap és hétfő reggel néhol akár -10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála, és lesznek olyan tájak, ahol napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. Szerdán északkeleten pedig megjelentek az idei első hópelyhek hazánkban.

A hét hátralévő részében további csapadék várható Magyarország területén. Pénteken egy mediterrán ciklon hoz országos csapadékot, és még szombaton is sokfelé eshet az országban. Hogy pontosan hol és mi fog esni, azt most még nehéz megmondani: a csapadék halmazállapota, illetve annak változása térben és időben is meglehetősen bizonytalannak látszik: az ország nagy részén vasárnapig eső, havas eső és hó is hullhat. Az viszont nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy északon és a hegyekben havazni fog. Nagyobb mennyiségű, megmaradó hóra egyelőre senki se számítson, de aki idén először a fehér tájban szertene gyönyörködni, az kiránduljon egyet vasárnap valamelyik hegységünkben.

Az ICI Interaktív Meteorológia tokaji webkamerájának 2014. január 22-i képeiből készült filmjén jól látszik, hogy a háztetőkön lassan megjelent az idei első – egyelőre csak lepel vastagságú – hótakaró.

Hírek, érdekességek

Hatalmas vihar Ulurunál
Az Ausztrália szimbólumává vált homokkő sziklatömb, az Ayers Rock vagy ahogy az őslakók elnevezték Uluru, viharos éjszakán van túl. Szerda éjszaka heves zivatarok érték el a térséget, viharos szél kíséretében. A széllökések többfelé meghaladták a 100 kilométer/órát is.
Kánikula, strandidő
Az előttünk álló héten napról-napra folyamatosan melegszik az idő. A hét közepén sokfelé mérhetünk már 30 fok feletti hőmérsékleteket. Természetes vizeinknél strandolók figyeljék a viharjelzést, mert délutánonként zivatarok várhatók.
Autómentes Nap bringázáshoz kedvező idővel
Szeptember 22-én lesz az Európai Autómentes Nap, amelyet 1998-óta minden évben megrendeznek. Idén az időjárás is támogatja azokat akik nem ülnek autóba ezen a napon, hisz sok napsütésre és kellemesen, meleg őszi időre készülhetünk.
Szikrázó napsütés és kánikula a SZIN-en
Augusztus 26-án vette kezdetét a Szegedi Ifjúsági Napok, a nyár utolsó nagy fesztiválja. A szerdától vasárnapig tartó fesztivál idején az időjárás változatos lesz, hétközben kánikula, hétvégén lehűlés várható.