Jéghegy tart Ausztrália felé

Egy, az Antarktisz jégtáblájáról leszakadt, hatalmas, a New York-i Manhattan-sziget kétszeresének megfelelő jéghegy tart az ausztrál partok felé.

A 140 négyzetkilométeres jégtábla az antarktiszi Ross jéghegyről szakadt le közel 10 éve, és azóta a kontinens közelében maradt, mielőtt közel egy évvel ezelőtt megkezdte utazását észak felé. A B17B névre keresztelt jégtáblára a műholdfelvételeket vizsgálva figyeltek fel, és jelenleg Ausztráliától körülbelül 1700 kilométerrel délnyugatra található.

A jéghegy eredetileg háromszor ekkora volt, azonban kettétört. Ez a darab aztán nagyrészt sértetlen maradt a nyílt tengeren. Ez az eddigi legnagyobb jégtábla, amit a sarkoktól ilyen távol megpillantottak. A szakemberek szerint azonban nem fogja túlságosan megközelíteni a partokat, a melegebb parti vizekben pedig olvadásnak is indul, és több száz kisebb darabra töredezik majd.

Novemberben egy másik, 500 méter széles és 50 méter magas jéghegyet figyeltek meg a Tasmaniától délkeletre fekvő Macquarie-szigetek közelében. Az Új-Zéland irányába sodródott.

Három évvel ezelőtt pedig az Új-Zéland keleti partjai mentén elhaladó jéghegyek csoportja okozott óriási érdeklődét a turisták körében.

Mike Williams oceanográfus szerint mindegyik jéghegy feltehetően ugyanonnan származik, csak egyik-másik tovább maradt az Antarktiszt övező tenger fogságában, mielőtt a tengeráramlatok és szelek észak felé sodorták volna őket.

Miközben Williams ódzkodik attól, hogy a jelenséget a globális felmelegedés számlájára írja, más kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a tengerfelszín hőmérsékletének további emelkedésével gyakoribbá válhatnak az elkóborolt jégtáblák. Tudósok szerint az elmúlt 50 évben az Antarktiszon 2,5 fokkal emelkedtek a hőmérsékletek.

A cikkajánló kép a jéghegy műholdas felvételét ábrázolja.

Hírek, érdekességek

"Jégkatasztrófa" a tél első napján
Friss! December 3., szerda reggel: A hétfőihez hasonló, életveszélyes közlekedési helyzetet okozó ónos eső kedden már nem volt, és a mai napon sem várható. Pest megyében és az Északi-középhegységben azonban még most is többfelé járhatatlanok az utak. Az ország északi felén ónos esővel, rendkívüli időjárással kezdődött a meteorológiai tél. A Budai-hegységben, a Pilisben és a Mátrában kritikussá vált a helyzet, megbénult a közlekedés.
Hosszú lesz a tél a medvék szerint
A néphagyomány szerint február 2-án a medve kijön a barlangjából, és "megjósolja", hogy mikor érkezik a tavasz. Ma úgy döntött, hogy még visszamegy szunyókálni, mert hosszú lesz a tél!
Három kettősfront hat nap alatt
November 13-tól kezdve 6 nap alatt három kettősfront is érkezik, ráadásul egyre nagyobb csapadékot okoznak. A jelenlegi előrejelzések szerint november 18-án országos eső várható. Olvassa el cikkünket és tudjon meg többet a kettősfrontokról, valamint azok élettani hatásairól!
Elképesztő: már megint péntektől igazán rossz az idő! (frissült!)
Ahogy az elmúlt hetekben szinte már megszokhattuk, most is pénteken érkezett meg az igazán rossz idő: egy markáns ciklon haladt át felettünk, amelyet az Alföldön viharos szél, északon és nyugaton pedig vegyes halmazállapotú, de jelentős mennyiségű csapadék is kísért. Szombaton csak átmenetileg javult az idő, vasárnap már egy újabb ciklon hozhat ismét csapadékot.