A hidegfront, ami meleget hozott

Szerdán a tartós köd miatt sokfelé fagypont alatt maradt a maximumhőmérséklet, de éjjel megérkezett egy hidegfront, ami miatt hirtelen melegedés zajlott. Hogy is van ez?

Míg az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegységben sokat sütött a nap szerdán, addig az Alföld északi részén, a főváros térségében a délnyugati tájakon egész nap makacs, sűrű köd lepte be a tájat. Most a napállás is alacsony már, nincs annyi ereje a Napnak, hogy feloszlassa a ködfoltokat - megreked itt a hideg.  Mivel a köd általában a reggeli órákra alakult ki, tehát akkor, amikor a hőmérséklet a legalacsonyabb értékét vette fel, ezért azt a fagyos levegőt "konzerválta" egész napra. Az ICI Interaktív Meteorológia például Budapest 18. kerületében nem melegedett -3 fok fölé a levegő! Közben a napos részeken 4-5 fok volt, sőt, a kb. 1400 méter magasan elhelyezkedő 850 hPa-os nyomási szinten is 6-7 fokot mértek a rádiószondák. 

Éjszaka aztán megérkezett északnyugat felől egy gyenge hidegfront, de nyomában megerősödött, néhol viharossá fokozódott a szél, ennek köszönhetően pedig látványos dolgok történtek. Az erős légmozgás szinte szó szerint kisöpörte a megülepedett ködöt, közben pedig "lekeverte" a felszín közelébe a magasban található enyheséget. A szélerősödéssel együtt járó melegedés igen intenzíven és hirtelen zajlott le: Budapesten, Pátyon és Szentendrén, Kőhegyen kihelyezett állomásaink mérései szerint pár perc alatt 4-5 fokot ugrott a hőmérséklet, reggelre pedig a szerdai -3 fokos délutáni hőmérsékletekhez képest már +3 fokot regisztráltak a hőmérők!

A széllökések, amik kisöpörték a nyirkosságot, mind az erős kategóriába estek, sőt, Szentendrén 60 km/órás, viharos lökést is mértünk.

A téli időszakban tehát akár az is előfordulhat, hogy egy hidegfront meleget hozzon: a tartós frontmentes időben, a Kárpát-medence jellegéből adódóan itt megrekedő fagyos levegőt csak egy ilyen markáns hatás tudja innen kisöpörni. 

A grafikonokon a hidegfront érkezését jelöltük Budapest XVIII. kerület, Páty és Szentendre esetében - szinte a "semmiből" támadt fel a szél (baloldali ábrák), aminek köszönhetően ugrásszerűen emelkedett a hőmérséklet (jobboldali grafikonok)

Adatok forrása: ICI Interaktív Meteorológia

Hírek, érdekességek

Egyre több a hó a szlovák síterepeken
Az egymás után érkező időjárási frontokból a csapadék Szlovákia hegyeiben szinte kizárólag hó formájában hullik le, így a sípályákon is egyre jobbak a körülmények.
Erősödnek a hajnali fagyok
Az Európa északi felét kitöltő poláris levegő lassan tovább szivárog a Kárpát-medencébe. Helyenként ismét -15 fok alá hűlhet a levegő, nálunk szerdára ígérkezik a mélypont.
Néhány kép és videó az utolsó februári havazásról
Kedden hajnalban nyugaton, majd a középső megyékben is havazott, amely a Dunántúlon már délután egyre inkább havas esőbe ment át. A keleti megyékben délután érte el a hóesés.
Tartja magát a tél Székelyföldön
Erdélyben, különösen annak keleti részén tovább tart a kemény tél, sőt a héten még fokozódik a hideg. Sokfelé még vastag a hó, Székelyföldön jéghidegek a hajnalok.