Fagyos lesz a kedd reggel, óvjuk a növényeket!

Kedden reggel az ország nagyobb részén fagypont alá süllyed a hőmérséklet, a hét többi napján viszont enyhülnek az éjszakák.

Kedden reggel országszerte igen mélyre, a legtöbb hely 0 fok alá csökken a hőmérséklet. Ez alól a nyugati területek jelenthetnek kivételt, ott ugyanis a kissé élénkebb légmozgásnak, valamint a fátyolfelhőzetnek köszönhetően pár fokkal a pozitív tartományban marad a levegő hőmérséklete.

A hideg hajnal oka, hogy a hétvégén erős széllel a magasban az ilyenkor szokásosnál jóval hidegebb légtömegek érték el a Kárpát-medencét (és okoztak helyenként hózáporokat). A szél holnap reggel már általában gyenge vagy mérsékelt lesz, a nyugalomba jutott levegő pedig igencsak le tud hűlni. Egyes, szélvédett völgyekben akár -5, -6 fok is lehet, de még a nagyvárosokban is fennáll a fagyveszély.

A korábbi jó időben már virágzásnak indult gyümölcsfák komolyan megszenvedhetik mindezt: könnyen elfagyhatnak növényeink. Tegyük meg időben a megfelelő óvintézkedéseket, készüljünk fel komolyan az éjszakai hidegre!

A fagy a pollenallergiásoknak kedvezhet, ebben az időben ugyanis az allergén növények pollenszórása is csökken. A héten enyhülés várható, így a levegő virágpor-koncentrációja is emelkedni fog, a csapadék jótékony hatásában bízhatunk majd a hét második felében.

Hírek, érdekességek

Hurrikán fenyegeti az USA keleti partvidékét
A Sandy névre keresztelt hurrikán napról napra erősödik, és egyre közelebb kerül az USA keleti partjaihoz. Viharos szél, nagy mennyiségű csapadék kísérheti, a lakosságot már figyelmeztették a hatóságok.
Keleten csak délre szűnt meg a köd
Az előrejelzéseknek megfelelően csütörtök hajnalra többfelé képződtek sűrű ködfoltok, melyek keleten helyenként a déli órákig is megmaradtak.
Szerda reggel már országos fagy lehet
Kedden reggel még csak a kevésbé felhős nyugati tájakon mérhettünk kevéssel nulla fok alatti hőmérsékleteket, szerdán azonban az ország nagy részén fagyni fog 2 méteres magasságban is.
Heves zivatarokkal vonult végig a hidegfront
Kedden az országban sokfelé zivatarok alakultak ki, szinte nem is volt olyan tájegység, ahol ne csapott volna le egy-egy heves vihar.