Egyelőre nem kell félteni a Balatont

Jó időzítéssel érkezik bőséges eső a Balaton vízgyűjtő területére. A következő egy hétben emelkedik a vízszint, és egyre biztatóbb állapotban várja a tó a nyári szezont.

A Balaton vízszintje a húsvét utáni napokban Siófoknál a szélviszonyoktól függően 84-88 cm között ingadozott. Csütörtök hajnalban a tó vízgyűjtőjén 7-10 mm csapadék hullott Pénteken további kisebb eső, szombaton pedig egy mediterrán ciklonnak köszönhetően 20-30 milliméteres kiadós csapadék várható. A változékony, gyakran csapadékos időjárás a jövő héten is visszatérhet. Így április végén a kívánatos 90 centis szintet is elérheti a Balaton Siófoknál.

A 2002-2003-as idényben volt emlékezetesen alacsony a vízállás. Akkor nyár végére, ősz elejére Siófokon 30 centi alá süllyedt a vízállás a minimumszintnek meghatározott 70 cm helyett. Abban az évben áprilisban járt 70 cm körül a vízállás. 2010-ben azonban a másik véglet következett be: a 110 cm körüli vízmagasság miatt a májusi és júniusi viharok során a tó vize kiöntött a déli partra. Idén - bár márciusban többen aggodalmuknak adtak hangot - egyelőre az arany középutat választotta a Balaton. Reméljük, ez így is marad egész évben.


Balatonföldvár a hét közepén (idojaras.hu kamera)

Hírek, érdekességek

Újabb porvihar pusztított Arizona államban
Halálos áldozatot is követelt a keddi homokvihar az Egyesült Államokban.
Árvizek Nyugat-Afrikában
Az idei évben a nyugat-afrikai országokat hatalmas árvizek sújtják. Hat államban mintegy 350 ezer embert érint a pusztítás. Az ENSZ jelentések szerint Burkina Faso van a legrosszabb helyzetben.
Élelmiszerhiányt okozhat Nepálban a klímaváltozás
A globális klímaváltozás és a gabonatermesztésre kifejtett hatásainak következtében nepáli emberek millióinak élelmiszerkészletei kerülhetnek veszélybe.
Heves esőzések okozta árvizek Törökországban
Az elmúlt 80 év leghevesebb esőzései sújtották Törökország északnyugati területeit. Értesülések szerint az Isztambul városában kialakult árvizekben 31-en meghaltak és többen eltűntek.