Az elektromos autók elterjedésére még évekig várni kell

A világ vezető gépkocsigyártói szerint, az elkövetkező öt évben nem indul be az elektromos autók tömeggyártása.

Hazánkban is sok probléma adódik a közlekedésből eredő szennyezőanyagok levegőben való feldúsulásából. A közlekedési eszközök nagyon sok káros anyagot juttatnak a levegőbe, elég csak a dízel autók égés termékeként a levegőbe kerülő szálló porra gondolni.

Többek között ezért is lenne sokkal környezet kímélőbb az elektromos autók használata. A vezető autógyárak képviselői azonban mind úgy gondolják, a következő öt éven belül nem valószínű, hogy elkezdődik az elektromos autók tömeggyártása. Többen úgy vélik, hogy az elektromos autók a kormányok támogatása nélkül nem lesznek megfizethetőek.

Az autógyárak azonban azt is elismerik, hogy az elektromos autók gyártása a jelenlegi piac leggyorsabban fejlődő szektora, amellyel főként azért foglalkoznak, hogy így csökkentsék a közlekedési eredetű szennyező anyag kibocsátást, és nem utolsó sorban hatékonyabb üzemanyag felhasználású autókat gyártsanak.

A felmérés, azt is kiderítette, hogy a vásárlok 91 százalékánál az autóvásárlás során a legfontosabb szempontok között szerepel az autó fogyasztása.

Néhány autógyár, mint a Renault és a Nissan, szeretne olcsó elektromos autókat gyártani, ami mindenki számára elérhető. Mások, mint a Toyota és a General Motors inkább a hibrid technológiát preferálja (tehát az autó működéséhez szükséges energiát két vagy több, különböző elven működő előforrásból nyerik, legelterjetebb a belsőégésű motor és villanymotor kombinációjának használata).

Ez a négy autógyár a következő két évben várhatóan piacra dobja az elektromos autók első szériáját.

Hírek, érdekességek

Orkán erejű szél süvített Tapolcán
Az átvonult frontrendszer mögött nagy területen viharossá fokozódott a szél, szerda éjjel a Dunántúlon néhol már-már orkánszél süvített.
Műholdképen a Kenneth hurrikán
Egy második fokozatú hurrikán képződött a Csendes-óceán keleti medencéjében, több száz kilométerre Észak-Amerika partjaitól.
Közel 20 fokig melegedett a levegő az Alpokalján
Az Alpokalján, pénteken igazán kellemes volt az idő, a hőmérő higanyszála a május elején megszokott 20 fok közelébe emelkedett. Ennél melegebbet idén még nem mértünk hazánkban.
Heves vihar alakult ki szerdán Szicíliában
Egy markáns mediterrán ciklon okozott szerdán nagy viharokat Szicíliában. Hirtelen nagy csapadék zúdult le, miközben száz kilométeres széllökések alakultak ki.